Egyesülésre készül az Enternet és az Externet

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint a többmilliárdos értékű üzlet nyomán két hasonló méretű cég egyesülne: az ADSL-piacon mindkét vállalat hatszázalékos részesedéssel és mintegy hárommilliárdos árbevétellel rendelkezik, noha az Enternet szolgáltatásai széleskörűbbek: saját szerverterme van, mobilszolgáltatást is értékesít, Proserver nevű leányvállalata által pedig a „NATO-beszállításra alkalmas” minősítéssel is rendelkezik.

A Népszabadság értesülései szerint a közös irányítást belátható időn belül valódi fúzió követi, amelynek eredményeképp egy közel ötmilliárd forint értékű szolgáltatóvállalat jön létre: „A tranzakció célja, hogy a két cég költséghatékonyabban működhessen, s bővíthessük az ügyfeleknek kínált szolgáltatásokat” – válaszolta a lap megkeresésére Bauer Róbert, az Enternet cégcsoport igazgatóságának elnöke és többségi tulajdonosa, majd azt is hozzátette, hogy nemcsak a költségcsökkentés az üzlet előnye, mivel a nagyobb piaci részesedés komolyabb pozíciót jelent a nagykereskedőkkel való tárgyalások során.

Bauer szerint az ADSL-piacon egyre kisebb az elérhető haszon, s fontos, hogy széles körű szolgáltatásokat nyújtsanak az ügyfeleknek: „A szinergiák kihasználásával növelni tudjuk a profitabilitást” – fejtette ki, s felhívta a figyelmet arra is, hogy zajlik az alternatív internetszolgáltatók konszolidációja. Az Enternet korábban az Actelt és az UniCommot vásárolta fel, míg az Externet a Vivanetet kebelezte be, s átvette a TvNet ügyfélállományát is.

Előzmények