A fogyasztók diktálnak: 2020-ra meg fog változni a tévézés

A cég ma közleményben jelentette be, hogy kiadták egy tanulmánysorozat első részét, melyet Ericsson Media Vision 2020 projekt keretében készítettek el – ez a projekt a cég globális szervezetében végzett kiterjedt, átfogó kutatási program, mely a televíziózás és a média területének fejlődését vázolja fel.

A vállalat hat tényezőt határozott meg tanulmányában, melyek alapjaiban változtatják meg a televíziózás jövőjét, és melyeket az angol „Game Changer” megnevezéssel illetik a szakértőik. Ezek mindegyike egymással kölcsönös összeköttetésben álló üzleti, fogyasztói és technológiai háttérrel rendelkezik.

E tényezők közül az első az Ericsson „folyamatosan fejlődő élmény” elgondolása. A most kiadott tanulmány képet ad arról, hogyan várja el a fogyasztói generáció 2020-ban a televíziózás, a filmnézés és a játék élményétől, hogy integrált és bárhol hozzáférhető legyen, miközben igazodik érdeklődésükhöz, az általuk használt eszközökhöz és személyes helyzetükhöz. A nagyobb felbontás, a több képernyő és az interaktivitás magától értetődően épül a prémium tartalom köré egy olyan világban, amelyet a videó és a közösségi média összeolvadása jellemez. A kutatócsoport megvizsgálta, hogyan lesz egyre szélesebb az „élmény” definíciója, ahogyan a médiaipar elveszíti exkluzivitását az élmény alakításában a készülékgyártókkal, közösségi hálózatokkal és az alkalmazások ökoszisztémájával szemben.

A „folyamatosan fejlődő élmény” elképzelés a következő alapvető megállapításokat hangsúlyozza (a csillag a 2020-as előrejelzésnél azt jelenti, hogy a jóslatok a fejlett telezvíziós piacokra vonatkoznak):

(A rövidítések, mozaikszavak feloldása:

  • DVR/PVR – digital video recorder / personal video recorder – digitális videófelvevő-személyes videófelvevő
  • EPG – electronic program guide – elektonikus programleírás
  • VOD – video on demand – videó igény szerint
  • S-VOD – Subscription Video on Demand – előfizetéses igény szerinti videó)

Ericsson

„A fogyasztók számára fontos értékek gyorsan fejlődnek – jelentette ki Per Borgklint, az Ericsson vezető alelnöke és a támogatási megoldásokkal foglalkozó üzleti egység vezetője. – Ezért a televíziós tartalom szerkesztésével, hozzáférhetővé tételével, kifizetésének megoldásával és az általa nyújtott élménnyel kapcsolatos feltételezéseknek, akárcsak a médiaiparnak, alkalmazkodnia kell ezekhez a várakozásokhoz. A tartalomtulajdonosoknak és a műsorszóró vállalatoknak módosítaniuk kell a műsorformátumokat, a terjesztési jogokat és a hirdetési modelleket. A televíziós szolgáltatóknak valóságos »szolgáltatásaggregátorrá« kell válniuk, lehetővé téve a nézőknek a tartalom kiválasztását, variálását, a célzott tartalomkeresést, és teljes körű elérést.”

Azóta történt

  • Az Ericsson bemutatta 5G-s fejlesztésüket: 5 giga másodpercenként

    A vállalat szabványosítás előtt álló 5G technológiája az élő, vezeték nélküli bemutatón 5 Gbit/s átviteli sebességet ért el a 15 GHz-es spektrumon.

  • Amíg megjön az LTE

    A háromvivős HSDPA technológia világon először megvalósított élő bemutatóján 63 Mbit/s felhasználói irányú sebességet értek el, míg az EUL-MC (Enhanced Uplink Multi-carrier, azaz továbbfejlesztett, központi irányú többvivős technológia) 11,5 Mbit/s sebességre volt képes.

  • A JPEG2000 fejlesztéséért kapott Emmy-díjat az Ericsson

    A cég úgy értékeli, hogy nem is maga a technológia játszott ebben az elismerésben kulcsszerepet, hanem az az erőfeszítést, amely a terjesztésére irányult.

Előzmények

  • Érkezik az Android TV

    A Google újabb eszközzel száll be az internetet és a televíziót összekötő megoldásokat kínáló piacra.

  • Meghalt a tévé, éljen a tévé!

    A hagyományos televíziózás kimúlóban van, de a folyamat lassú, a és tartalomfogyasztási szokások fokozatosan, organikusan alakulnak át.

  • Holnap indul a MinDig TV Plusz, az Antenna Hungária hibrid tévés tesztadása

    Az Antenna Hungária a digitális földfelszíni televíziós hálózatán 2013. október 15-től féléves ingyenes hibrid televíziós tesztsugárzást indít MinDig TV Plusz néven.