A Synergon Csoport árbevétele az első félévben megközelítette a 10 milliárd forintot (9,98 milliárd), ami 18 százalékos javulást jelent az előző év azonos időszakához képest. Az elsősorban az anyavállalathoz köthető bővülés mögött nagyrészt a távközlési és az államigazgatási szektor megrendelései állnak. Az adózott eredmény 23,7 millió forint lett, szemben a 2005 első félévében kimutatott – egy 372 millió forintos egyszeri tétel levonásával számolt – 59,1 millió forintos veszteséggel.
A leányvállalatok közül a Fibex az első félévben a bázishoz képest már 8 százalékkal nagyobb árbevételt produkált. Ezzel együtt a költségek – részben a létszámbővítés miatt – is megugrottak, ennek ellenére a Fibex adózott eredménye már csupán kevéssel marad el a bázisidőszaki értéktől. A cseh Infinity árbevétele viszont – elsősorban a gazdaságtalan tevékenységek megszüntetése nyomán – 15 százalékkal maradt el a bázisidőszak értékétől. A társaság veszteségét üzemi szinten 62, adózott szinten pedig 70 százalékkal sikerült lefaragni. Az idei terv a nullszaldó elérése. A horvátországi Spannál hiába növekedett az árbevétel 25 százalékkal, a leányvállalat a növekvő verseny nyomán 100 millió forintot meghaladó veszteséggel zárta a félévet.
Radnóty Zoltán, a Synergon Csoport vezérigazgatója jelentős előrelépést vár az előreláthatólag októberben bevezetésre kerülő új működési modelltől, a mátrixirányítástól. Emellett a csoportszintű üzletági irányítás megerősítését tervezik, melynek köszönhetően várhatóan az anyavállalt mellett a leányvállalatok is stabilan nyereségessé válnak.
Erős árbevétel, sovány profit a Synergonnál
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Online
- Kapcsolódó cégek:
- Synergon
Azóta történt
-
Milliárdos állami megrendelés a Synergonnak
Az egészségügyi reform és az uniós forrásokból finanszírozott projektek miatt jók a vállalat kilátásai.
Mérleg 0
-
Súlyos bírság magyar informatikai cégeknek
Ismét kartellezésért büntetett informatikai vállalkozásokat a GVH.
Mérleg 3
-
Súlyos veszteségek a Synergonnál
A vállalatnak lépnie kell, ha nem kíván tartósan lecsúszó pályán maradni.
Mérleg 0
Előzmények
-
Százharmincmillióért épít kórházi hálózatot a Synergon
A nyíregyházi kórházban Cisco-eszközökből készül a hang-, adat- és videokommunikációhoz használható IP-hálózat.
Mérleg 9
-
Az APC védi a Synergon informatikai rendszerét
A moduláris felépítésű InfraStruXure rendszer biztosítja a társaság szervereinek és hálózati eszközeinek folyamatos rendelkezésre állását.
Tech 0
-
Vezérváltás a Synergonnál: egy megy, kettő jön
A Synergonnál kettéválik az rt. és a csoport irányítása: az it két új szakembert nevezett ki a pozíciókba, az eddigi vezérigazgató közös megegyezéssel távozik.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen