Bűntettnek minősíti egy új kaliforniai törvény – amelyet Arnold Schwarzenegger kormányzó írt alá – azt, ha valaki a felhasználó engedélye nélkül bármilyen szoftvert helyez el annak komputerén. A jogszabály elsősorban az úgynevezett kémszoftverek ellen irányul, amelyeket azért csempésznek fel a számítógépekre, hogy kiderítsék az emberek internetezési szokásait, illetve megszerezzék azok bankolási információit.
Tegnap a szövetségi törvényhozás is lépett. Az amerikai képviselőház elsöprő többséggel fogadta el azt a törvénytervezetet, amely tiltaná a felhasználó tudta és beleegyezése nélkül annak számítógépére települő szoftvereket. A Spy Act értelmében törvénytelen lenne a gépek fölötti kontroll „ellopása”, a személyes adatok és beállítások módosítása vagy lenyúlása is, ahogy tiltólistára kerülnének a bezárhatatlan felbukkanó (pop-up) hirdetések is.
A tervezet szabályokkal regulázná az internetes adatátvitelre képes szoftvereket, míg a törvény betartatását a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságra (FTC) bízná. Az FTC a legsúlyosabb esetekben akár 3 millió dolláros bírsággal is sújthatná a cyberkémeket.
Egy hasonló, a spyware szabályozását célzó törvénytervezet fekszik a szenátus előtt is. A Spy Block Act már túljutott a bizottsági jóváhagyáson, de a szenátusi szavazást egyelőre még nem tűzték napirendre. Konfliktusok forrása lesz azonban, hogy mind a képviselőház, mind pedig a szenátus a saját tervezetét látná szívesebben törvényként.
Erős kézzel a kémprogramok ellen
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Frissültek az F-Secure biztonsági szoftverei
Az Internet Security 2005 véd az adatlopás és a kémprogramok ellen is.
Biztonság 0
-
Lecsap a kémprogramokra a Microsoft
A spyware-ellenes alkalmazás tesztváltozata egy hónapon belül elkészülhet.
Szoftver 0
Előzmények
-
Olcsóbbak lesznek a 2005-ös Norton-termékek
A Norton-újdonságok honosított változatai novemberben érkeznek.
Szoftver 0
-
Keményebb kibertörvényeket akarnak brit képviselők
A károk veszélyessége és mértéke ma nem áll arányban a büntetéssel.
Biztonság 1
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- Politika
- Milyen asztali médialejátszót?
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Milyen TV-t vegyek?
- Feltörték a PROHARDVER!-es regisztrációmat! (vagy elvesztettem a belépési emailcímemet)
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Sorozatok
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Samsung Galaxy S21 FE 5G - utóirat
- További aktív témák...