Erős negyedévet zárt az NVIDIA

A várakozásoknak megfelelően jó harmadik pénzügyi negyedéves eredményekről számolt be az NVIDIA. A grafikus processzorokat fejlesztő Santa Clara-i vállalat 25,9 millió dollár, részvényenként 15 cent nyereséget ért el az október 24-én véget ért három hónapos időszakban, ami nagyjából négyszerese az egy évvel ezelőtti 6,4 millió dolláros, részvényenként 4 centes profitnak. Az árbevétel a bázis 486,1 millió dollárjáról 515,6 millió dollárra nőtt. A Reuters által megkérdezett elemzők átlagosan 512, 8 millió dolláros forgalmat és 9 cent egy részvényre jutó profitot vártak.

Jen-Hsun Huang elnök-vezérigazgató elmondta, hogy közel két éve ez volt vállalata legjobb negyedéve, ami elsősorban a GeForce 6 sorozatú chipek sikeres bevezetésének köszönhető. A negyedik negyedre az NVIDIA a mostanihoz hasonló, illetve valamivel magasabb árbevételt vár.

Az NVIDIA-papírok értéke a jelentés közzétételét követően szárnyalni kezdett a zárás utáni kereskedésben, 15,41 dollárról 16,70 dollárra ugrott. Ez komoly fejlődés ahhoz képest, hogy három hónappal ezelőtt – a kevésbé vonzó negyedéves számok hatására – a részvényárfolyam 10 dollár alá is kúszott.

Előzmények