Készül a kriptopiac uniós szabályozása

Az EU törvényhozó malmai mindig lassan őrölnek, és ez a szabályozás is – bár feltétlenül szükséges – kissé megkésettnek tűnik.

Az Európai Unió Tanácsa tegnap jelentette be, hogy kialakította tárgyalási álláspontját a digitális pénzügyi csomag két fontos javaslatáról.

Az egyik javaslat a MiCA (Regulation on Markets in Crypto Assets), mely a kriptopénzek piaci szabályozásáról szól, a másik pedig a DORA (Digital Operational Resilience Act), mely a digitális pénzügyek általános kereteit érinti.

A szabályozási folyamatot az Európai Bizottság (EB) indította meg 2020 szeptemberében, az irányelvtervezetek végleges szövegét az Európai Tanács, az Európai Parlament, illetve az érdekeltek háromoldalú tárgyalásai nyomán fogják kialakítani.

„A digitális pénzügy egyre fontosabb része Európa gazdasági környezetének. Elengedhetetlen, hogy ösztönző környezetet teremtsünk az innovatív vállalkozások számára, miközben csökkentjük a befektetők és a fogyasztók kockázatait. Úgy vélem, a mai megállapodás megfelelő egyensúlyt teremt a fenti érdekek között. Mindkét javaslat prioritást élvez az Elnökségnél, és reméljük, hogy mihamarabb meg tudunk állapodni róluk az Európai Parlamenttel” – kommentálta a bejelentést Andrej Šircelj szlovén pénzügyminiszter.

A MiCA fő célja, hogy egyrészt szabályozott kereteket biztosítson a kriptopiacokon, serkentse az innovációt, ugyanakkor a kriptoeszközökben rejlő lehetőségeket úgy használják ki, hogy közben megőrzik a pénzügyi stabilitást és védik a befektetőket.

A DORA általános szabályozási kereteket ad a digitális pénzügyi műveletek számára, rugalmasabbá teszi és megkönnyíti ezek alkalmazását, ugyanakkor védi a vállalkozásokat a zavarokkal, kiberfenyegetésekkel stb. szemben is.

Azóta történt

Előzmények