Brüsszel beleszól a Samsung-Apple háborúba

Hívatlan harmadik fél kapcsolódhat be az okostelefon-piac két meghatározó szereplője, az Apple és a Samsung idén tavasszal kirobbant és azóta folyamatosan eszkalálódó szabadalmi háborújába: az Európai Bizottság (EB). Brüsszel Versenypolitikai Főigazgatósága a dél-koreai gyártó által alkalmazott taktikák jogszerűsége miatt aggódik, ennek kapcsán kért tájékoztatást a felektől. Egyelőre adatgyűjtés folyik, de ha a gyanú megalapozottnak bizonyul, hivatalos versenyügyi eljárás is indulhat a Samsung ellen.

Azt, hogy az EB figyelmét felkeltette a viszály, egy szabad szoftveres szabadalmakkal foglalkozó aktivista, Florian Müller fedezte fel az Apple egyik bírósági beadványában. Ebben az szerepel, hogy a „Samsung deklaráltan nélkülözhetetlen szabadalmakkal kapcsolatos jogi hadjárata olyannyira elképesztő, hogy az Európai Bizottság nemrég vizsgálatot indított annak feltárására, hogy a vállalat viselkedése nem ütközik-e az uniós versenyügyi törvényekbe.”

A tájékozódás tényét később Brüsszel is megerősítette, mint közölték: a tények feltárása érdekében egyes mobiltelefonos szabványok használatához nélkülözhetetlen szabadalmak alkalmazásával kapcsolatban kértek felvilágosítást a felektől. Müller szerint ez alapján egyértelmű, hogy a Samsung által az Apple termékeinek betiltásának megalapozására használt UMTS/3G-szabadalmakról van szó. Ezek olyan találmányok, melyeket egy iparági szabványok kidolgozásával foglalkozó szervezet, az Európai Távközlési Szabványosítási Intézet (ETSI) tagjaként „dobott be” a közösbe a dél-koreai vállalat.

Az ilyen alapvető szabványokhoz nélkülözhetetlen szabadalmak licencelését szabályozzák annak érdekében, hogy a szabvány megalkotásában nem részt vevő, de a piacra később belépni szándékozó szereplőket ne lehessen versenyellenes módon kizárni. Számukra az ehhez szükséges szabadalmak használatát tisztességes, ésszerű és nem diszkriminatív (ún. FRAND) feltétekkel kötelesek biztosítani azok tulajdonosai.

Az EB-nek feltehetően az nem tetszik, hogy a Samsung a FRAND-körbe tartozó 3G-szabadalmait használja stratégiai fegyverként az Apple ellen. Egy holland bíróság október közepén éppen arra hivatkozva utasította el a vállalat egyes Apple-termékek forgalmazásának betiltására irányuló kérelmét, hogy nem tett eleget az ésszerű és nem diszkriminatív licencelésre vonatkozó kötelezettségének, azaz nem ilyen feltételekkel ajánlotta a kérdéses szabadalmakat az Apple-nek.

A Samsung a vizsgálat hírére közleményben reagált: azt hangsúlyozta, hogy mindig is tiszteletben tartotta ezt az elvet, és jelezte, hogy mindenben együttműködik Brüsszellel. Az Apple nem kommentálta a fejleményt.

A vizsgálat általában is befolyásolhatja az okostelefon-piacon folyó szabadalmi harcokat. Hiszen például az Apple és a Microsoft egy iparági konzorcium tagjaként nemrég jutott hasonló szabadalmakhoz a Nortel szellemi jogainak megvásárlásával, míg a piacon szintén újoncnak számító Google bevallottan ilyen megkerülhetetlen alapszabadalmak miatt csenget ki 12,5 milliárd dollárt a Motorola mobiltelefonos üzletágáért.

Azóta történt

Előzmények