Szabadon felhasználhatóvá vált az európai digitális gyűjtemény anyaga

A hányatott sorsú, az eredetileg hangoztatott ígéreteket még messze nem teljesítő európai digitális kulturális gyűjtemény ma közleményt adott ki, melyben bejelentik, hogy az Europeana körülbelül 20 millió tételből álló anyagának leírását szabadon felhasználhatóvá tették – bár ez nem teljesen pontos megfogalmazás, ugyanis a metaadatok alkalmazprogramozási felületen (API) történő felhasználása a Creative Commons (CC) egyik speciális licence (CC0 1.0) alapján történhet meg – mely valójában nem is tartozott a CC-licencek közé. Ez a „public domain” licenc, vagyis az ide tartozó anyagok közkincsnek számítanak, és gyakorlatilag korlátlanul, akár kereskedelmi célból is felhasználhatóak.

Az Europeanáról tudni kell, hogy nem egy önálló gyűjtemény, hanem egy központi szervezet, saját adatbázis-menedzseléssel, és az anyagait körülbelül 2200 nemzeti, örökségmegőrzéssel foglalkozó szervezettől „kapja”. A mostani, az „Open Data” kezdeményezésre támaszkodó bejelentés főképp azért fontos, mivel összhangban van az Európai Uniónak a Neelie Kroes, a digitális menetrendért felelős alelnök által hangsúlyosan képviselt, a digitális szakadékot többek között a szabad adatáramlással, a kultúrakincsek megoszthatóságával felszámolni kívánó törekvésével.

A lépést hosszas egyeztetési folyamat előzte meg, hiszen minden egyes, anyagot biztosító szervezettel tárgyalni kellett. Az egységesítési felé tartó folyamat célja, hogy a különféle érdekek által védett anyagokat az érdeklődők könnyedén megtalálhassák, így páratlan lehetőség került a fejlesztők kezébe: a gyűjtemény anyagát felhasználva ezernyi módon terjeszthetik és népszerűsíthetik az európai kultúra alkotásait.

Azóta történt

Előzmények