A Facebook visszavág

A közösségi oldal megnyerte a fellebbviteli tárgyalást – de nem azért, mert bizonyították az igazukat.

Igen nagyot szólt tavaly év végén a hír, mely szerint a belga adatvédelmi hatóság határozatában 48 órát adott a Facebooknak, hogy letiltsa azt a technológiát, amely lehetővé teszi, hogy közösségi oldal szoftveresen azoknak a belga felhasználóknak a digitális tevékenységét is kövesse, akik nem rendelkeznek Facebook-fiókkal. A rendelkezés szerint amennyiben ezt nem teszik meg, akkor akár 250 ezer eurós büntetéssel is sújthatják őket – naponta. Az eljárást a belga adatvédelmi hatóság kezdeményezte 2015 júniusában, mivel úgy ítélték meg, hogy a Facebook ilyen irányú tevékenysége megsérti a helyi adatvédelmi törvényeket – mindezek alapja: a követéshez és az adatgyűjtéshez a vállalatnak el kell kérnie a felhasználók beleegyezését, ám ezt nem teszik meg automatizált követési rendszerükben, illetve a kifejezett tiltás ellenére is fenntartják a gyakorlatot.

Hirdetés

Írország újabb előnye

A Facebook természetesen nem hagyta annyiban, és bár decemberben átmenetileg leállították a közösségi oldalon nem regisztráltak követését, fellebbezést nyújtottak be a bíróságon, melynek eredményét tegnap hirdették ki. A Facebook azzal érvelt, hogy a speciális datr cookie biztonsági célokat szolgál, ráadásul 10 nap után törlik az adatokat.

A Brüsszeli Fellebbviteli Bíróság ítéletében megsemmisítette az adatvédelmi hatóság rendelkezését, mégpedig a következő indoklással: a belga adatvédelmi szervezet jogköre nem terjed ki a Facebookra, mivel annak európai központja Írországban található.

A Facebook szóvivője közölte, hogy elégedettek a döntéssel, és újra aktiválhatják a követést. Nem így Willem Debeuckelaere, a belga adatvédelmi bizottság elnöke, aki kijelentette: „A mai döntés azt jelenti, hogy a belga polgárok nem tudják megvédeni a magánéletüket, ha egy külföldi félről van szó. A polgárok tehát ki vannak téve a privát szféra tömeges megsértésének.” És ő sem fogja elfogadni az ítéletet, a legfelsőbb szinthez, a semmítőszékhez fellebbez – a semmítőszéknek csak ítéletek megsemmisítésére van jogköre, új határozatokat nem hoz.

Azóta történt

Előzmények

  • Nagy pofont kapott a Facebook

    A belga bíróság igen rövid határidőt szabott, és súlyos büntetést helyezett kilátásba. Nem lenne meglepő, ha más európai országok is követnék a példájukat.