Vesztésre áll a Facebook

A GDPR erős tagállami korlátozásokat tartalmaz, de vannak kivételek.

A szóban forgó eljárást még 2015 szeptemberében indította a Facebook ellen a belga adatvédelmi hatóság, és a bíróságtól azt kérték, hogy hozzanak korlátozó intézkedéseket a vállalattal szemben.

Konkrétan: "...az adatvédelmi hatóság a Facebook arra való kötelezését kérte, hogy a Belgium területén letelepedett valamennyi internethasználó tekintetében hagyjon fel azzal, hogy beleegyezésük nélkül bizonyos cookie-kat helyez el azokon az eszközökön, amelyeket e személyek akkor használnak, amikor valamely weboldalon böngésznek a Facebook.com domén alatt, vagy amikor harmadik fél weboldalára kerülnek, valamint azzal, hogy harmadik fél weboldalain túlzott mértékben gyűjt adatokat „social pluginek” és „pixelek” segítségével. Emellett azt kérte, hogy a „cookie-k” és a „social pluginek” segítségével a Belgium területén letelepedett egyes internethasználókról megszerzett valamennyi személyes adatot töröljenek."

Az első fokú bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy nincs joghatóságuk a kereset elbírálására, így az ügy a fellebbviteli szakaszba lépett. Ezzel a párhuzamosan a Facebook is visszatámadott, ugyanis azt állítják, hogy 2018 óta, mióta az általános adatvédelmi rendelet, a GDPR alkalmazandó az EU-ban, kizárólag a telephelyük szerinti illetékes, az ír adatvédelmi hatóság indíthat ellenük eljárást a határokon átnyúló adatkezelési előírások megsértése ügyében.

A belga legfelsőbb bíróság ezért fordult jogértelmezési kéréssel az Európai Unió Bíróságához, hogy állapítsa meg: a GDPR ad-e arra lehetőséget, hogy a tagállamok adatvédelmi hatóságai indítsanak eljárást ilyen ügyekben.

Michal Bobek főtanácsnok tegnap nyilvánosságra hozott állásfoglalásában lényegileg igennel válaszol erre a kérdésre. A hosszas indoklásban elmondja, hogy a GDPR az egységességet célként kitűzve a korábbiakhoz képest valóban jelentősen korlátozza a tagállamok adatvédelmi szervezeteinek joghatóságát, de akadnak kivételek, amikor a panaszos tagállamban is indíthatóak eljárások, és a Facebook ellen benyújtott belga kereset is ilyen.

A főtanácsnoki vélemény nem kötelező jellegű, de az esetek többségében az Európai Bíróság el szokta fogadni.

Azóta történt

Előzmények