A Google-tól igazolt hardverfejlesztési vezetőt a Facebook

A Facebook vezetője tegnap jelentette be, hogy a vállalat új kutatási részleget hozott létre, és ennek vezetésére a Google-tól magukhoz csábították Regina Dugant, aki ott is hasonló feladatot látott el.

A fejlesztési labor a Facebook kaliforniai központjában szokásos módon a neki helyet adó épületről a Building 8 nevet kapta – a nyolcas épület egyébként még nincs kész, a konkrét részletekről sem tudni, Mark Zuckerberg csak annyit jelentett be, hogy több száz alkalmazott felvételét tervezik, illetve több százmillió dolláros keretet biztosítanak a projektekre.

Regina Dugan tekintélyes csúcsvezető, sokáig dolgozott a zömében katonai fejlesztéseket koordináló, a Védelmi Minisztérium által fenntartott DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency) ügynökségnél. A Facebook vezetője blogposztjában utalt is erre, amikor közölte: remélik, hogy a Dugan hozza magával a hatékony és eredményes „DARPA-stílust”, vagyis az igen feszes határidejű, széles partneri együttműködéssel lefuttatott fejlesztési projekteket.

A Building 8 elsősorban hardverfejlesztéssel foglalkozik  majd, így feltehetően továbbviszik majd azt a két újdonságot, melyet a Facebook pár napja mutatott be, és amelyről az IT café is beszámolt: a VR kamerát, illetve vezeték nélküli antennarendszereket.

Azóta történt

  • Mehet a per a Facebook ellen

    Az Egyesült Államokban az arcfelismerő technológia használata miatt perelnek a felhasználók.

  • Egyre dagad a Facebook-botrány

    Egy korábbi alkalmazott azt állítja, hogy az ajánlókból kicenzúrázták a republikánusokra vonatkozó pozitív híreket.

Előzmények