Egy amerikai bíróság pénteken úgy döntött, hogy egy vád alá helyezett kanadai spammernek 873 millió dolláros kártérítést kell fizetnie, mivel a Facebook közösségi oldalon kéretlen reklámleveleket terjesztett.
Jeremy Fogel bíró az ítélet indoklásában kifejtette, hogy Adam Guerbueznek, illetve Atlantis Blue Capital nevű cégének előre megállapított összegű átalány-kártérítésként 436,2 millió dollárt kell fizetnie, emellett ugyanekkora összegű kártérítést szabtak ki a spamtörvény megsértése miatt is. Emellett a spammert örökre eltiltották a Facebooktól.
A világ egyik legnépszerűbb közösségi oldala augusztusban indította meg az eljárást, s Guerbuezt azzal vádolták, hogy megszerzett jelszavak segítségével milliónyi, gyógyszereket reklámozó, illetve szexuális tartalmú spammel árasztotta el a felhasználók postafiókjait.
Max Kelly, a Facebook biztonsági igazgatója a cég nevében üdvözölte a döntést, s közleményében leírta: nem számítanak arra, hogy Guerbuez ki fogja fizetni a kártérítést, a büntetés mértékét viszont példaértékűnek tekintik, hiszen a MySpace hasonló ügyében a kaliforniai bíróság „csak” 230 millió dolláros kártérítést ítélt meg.
A 10 „leggyűlöltebb” spammer legfrissebb fényképes listáját egyébként az msnbc honlapján lehet megnézni.