Fájlcserélő, fizess!

fájlcsereTöbb ezer levelet postázott ki az Egyesült Királyságban a londoni ACS:Law jogvédő iroda szerzői jogok megsértése miatt – tudósít a BBC. A személyre szabott üzenetekben az áll, a címzett illegálisan töltött le jogvédett tartalmakat az internetről, ezért felajánlja „a számla” utólagos rendezésének lehetőségét. A befizetendő végösszeg a legtöbb esetben 500 angol font (bő 150 ezer forint) magasságában mozog. A nem várt küldemények folyományaképpen legalább százötvenen keresték fel a Which? fogyasztói tanácsadó szervezetet az Egyesült Királyságban, mondván semmi közük az ACS:Law leveleiben tárgyalt jogsértésekhez.

A különféle fogyasztói termékekről rendszeresen elemzéseket készítő cég szerint elég nagy a valószínűsége annak, hogy a jogvédők állításai nem állják meg a helyüket, ezért azt tanácsolják az értetlenkedőknek: tagadják a cselekmény elkövetését, és amennyiben erre lehetőségük nyílik, prezentáljanak bizonyítékot az ACS-nek arra vonatkozóan, hogy az illegális letöltések időpontjaként megjelölt napszakaszban merre tartózkodtak. (Sajnos nem derül ki a közleményekből, hogy a jogvédők pontosan melyik időpontokra hivatkoznak, pedig ez nem éppen elhanyagolható körülmény – védekezési alap lehet például, ha a letöltés megkezdése bír kiemelt prioritással, lévén az egy jól behatárolható időpont.)

Megbízható rendszer?


A Which szeretne tudomást szerezni az összes kérdéses esetről, ezért folyamatosan várják a panaszosokat. Matt Bath, a cég online felületének szerkesztője megjegyzi, nem egy esetben olyan állampolgárokat fenyegetett meg az ACS jogi eljárással, akik saját bevallásuk szerint nemhogy nem töltöttek le illegális tartalmakat, hanem egyáltalán azt sem tudják, hogyan kell – a történet egyszerűen nem életszerű. Példaként megemlítik: egy 78 éves férfi is kapott levelet egy pornófilm állítólagos lehúzásáért – a fia állítja, apja azt sem tudja, mi az a BitTorrent vagy a fájlcsere, így a cselekmény maga eleve kizárható, illetve biztosan nem adott engedélyt sem arra, hogy bárki szexfilmeket töltsön le az internetről a számítógépére.

Az ACS azt állítja, az eljárásba nem csúszott hiba, és a jövőben újabb leveleket fognak kiküldeni jogsértések ürügyén. Fenyegetésekről pedig szó sincs, a vállalat csak tájékoztatást végez, illetőleg szót ejt arról is, hogy a jogsértést nem feltétlenül a szolgáltatói szerződést aláíró fél követte el. Persze ez magában foglalja a lehetőségét annak, hogy a címzettek esetleg megijednek a levélben vázolt jogi eljárás meglebegtetéséről, és inkább önként fizetnek az első felszólításra, ezért aggódik a Which is.

Pontosan nem tudni, hány esetben utaltak át pénzt eddig a felhasználók, mint ahogyan bizalmasan kezelik az ACS-nél az eljárási vagy egyéb hibák miatt kukázott ügyek számát. A cég képviseletében Andrew Crossley elmondta: a jogsértésekkel összefüggésbe hozható IP-címek detektálására alkalmazott rendszer megbízhatóan működik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ASC-nek válaszban azt írni: „nem követtem el semmit”, nem lesz elegendő az ügyek kielégítő tisztázására és az eljárás megszüntetésére. Az illegális letöltött tartalmak túlnyomó többsége egyébként zene, 10 százalékuk pedig pornó.

Azóta történt

Előzmények