A mai bejelentés szerint a Microsoft tovább bővíti internetes üzletágát, mivel közzétették, hogy a norvég Fast Search & Transfer ASA nevű szoftvercéget 1,2 milliárd dollárért felvásárolják. Az üzlet igen fontosnak számíthat a redmondi óriásnak, mivel körülbelül 42 százalékkal a névérték feletti ajánlatot tettek a skandináv vállalkozás részvényeire.
A Microsoft által kinézett, a Google-höz hasonló profilú, ám elsősorban az üzleti szektorra koncentráló vállalatot 1997-ben alapították. Jeff Raikes, a Microsoft üzleti részlegének vezetője elmondta a felvásárlás kapcsán, hogy azért döntöttek így, mert az internetes keresés folyamatosan specializálódik, s nem kevés előnnyel jár egy olyan technológia megvétele, illetve egy olyan üzleti modell megvásárlása, amely az üzleti szférára szakosodott.
Az üzlet nyélbe ütéséhez még szükség van a részvényesek 90 százalékának hozzájárulására – a norvég cégvezetők erős kampányt folytatnak ennek érdekében, a hírek szerint nem fognak ellenállásra találni –, de ez nyilván formalitás, mivel a két fő tulajdonos, a Norway’s Orkla ASA és a Hermes Focus Asset Management Europe támogatja az üzletet, így feltehetően, a terveknek megfelelően, az év második felében az üzlet megköttetik.
A Microsoft vesz magának egy Google-t
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Nyugdíjba vonulási hullám indul a Microsoftnál?
Bill Gates júniusban lép ki a vállalattól, Jeff Raikes pedig szeptemberben fejezi be microsoftos karrierjét.
Rövid 5
-
A Yahoo! kéreti magát: egyelőre visszautasítják a Microsoft ajánlatát
A násztánc folytatódik.
Mérleg 0
-
A médicézár lenyúlja a Yahoo!-t a Microsoft elől?
Bőszen folyik a találgatás, s ezek a pletykák nyilván a Yahoo!-nak tesznek jót: ha több a versenyző, magasabb az ár.
Mérleg 0
Előzmények
-
A Microsoft elismerte, hogy hibázott
Az Office 2003 blokkolja egyes régi fájlok elérését. Alábecsülték az érintettek számát.
Szoftver 9
-
Bill Gates utolsó munkanapján megérkezik a második Digitális Évtized
A Microsoft jelenlegi elnöke összegző beszédével megnyitotta a Consumer Electronics Show 2008-at.
Mérleg 10
-
Megnézi Bill Gatest hétfőn hajnalban?
Hétfőn élőben lehet követni a CES 2008 első eseményeit: a kiállítást a Microsoft elnöke nyitja meg.
Café blog 16
-
Bill Gates és Charles Simonyi fejedelmi felajánlása
Az Univerzum kutatását támogatják az üzletemberek.
Mérleg 8
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni
- Poco F5 - pokolian jó ajánlat
- YouTube
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Elfelejtettem a film címét
- EAFC 24
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- nVidia tulajok OFF topikja
- Kupon kunyeráló
- További aktív témák...