Fejleszteni és terjeszkedni akar a Philips

Európa vezető fogyasztási elektronikai gyártója, a holland Royal Philips Electronics NV a következő években jelentősen növelni akarja árbevételét. Gerard Kleisterlee vezérigazgató a Bloombergnek adott interjújában elmondta, hogy a tavalyi 29 milliárd után idén 30 milliárd eurós forgalomra számítanak, de nem elégszenek meg ennyivel. A növekedés, mint a hírügynökség emlékeztetett, három egymást követő kedvezőtlen év után indult be – 2000-ben a társaság árbevétele még 37,9 milliárd euró volt. Az idei második negyedévben elsősorban a lapos képernyők, valamint a mobilkészülékekben és más elektronikus eszközökben használt chipek keresletének megugrása hajtotta.

A kitörési pontot a vezérigazgató a gyógyászati berendezések és a világítótestek gyártásában látja. A három év alatt, amióta Kleisterlee áll a cég élén, a Philips 5 milliárd eurót költött gyógyászati berendezéseket gyártó vállalatok felvásárlására, s ennek köszönhetően a General Electric után a világon a második legnagyobb diagnosztikaiműszer-gyártóvá vált. Az idei második negyedévi árbevétel mintegy 20 százalékát már ez az ágazat adta, s ezt az arányt Kleisterlee 30 százalékra akarja emelni. Emellett növelni kívánja a már világelső villanyégő-gyártást is, amiben az innovációnak szán fontos szerepet, de mindkét területen valószínűnek mondta a további vállalatfelvásárlásokat is. Kleisterleenek sikerült a Philips csúszását a lejtőn megállítania azzal, hogy 2001-es kinevezése óta több mint 1 milliárd euróval csökkentette a költségeket, egyebek mellett az alkalmazottak több mint 20 százalékának leépítésével.

(*) A tavalyi évet 447,9 milliárd forint árbevétellel záró Philips Magyarország Kft.-nek három gyáregysége van. A székesfehérvári, győri és szombathelyi üzemekben többek között szórakoztatóelektronikai termékeket, monitorokat, kis háztartási gépeket és elektronikai komponenseket gyártanak.

Azóta történt

Előzmények