A legtöbb nagyvállalat 2-3 évente lecseréli számítógépparkját. A régi gépeket vagy megveszik a dolgozók kedvezményes áron, vagy a raktárban porosodnak, hiszen az Európai Unióban a cégeknek nem lesz lehetőségük arra, hogy ezeket egyszerűen kidobják. Emellett ezek a használt gépek, ha a piac vezető szereplőinek nyűgöt is jelentenek, más felhasználóknak hatalmas értéket képviselhetnének, viszont nem jutnak el a megfelelő helyre.
Erre a magyarországi hiányosságra talált rá és vállalta fel a közvetítői szerepet a Senorg Hungary. A vállalat a régi számítógépet, függetlenül attól, hogy működik-e, beszámítja az új PC, notebook vagy szerver vételárába. Az így céghez kerülő komputereket – természetesen már megfelelő állapotban – jótékonysági célra ajánlják fel olyan árvaházaknak, gyermekotthonoknak, alapítványoknak, ahol egy néhány éves gép is nagy értéknek számít.
Az így gépekkel ellátott otthonok, nem tudnának saját erőből gépet venni, viszont az ott élő gyerekek onnan kikerülve hatalmas hátránnyal indulnának a majdani munkaerőpiacon, ahol már alapkövetelmény a számítógép kezelése.
Felújított számítógépek rászorulóknak
- Írta: Barna József
- Forrás: PROHARDVER!
Azóta történt
-
Átadták a Senorg adomány pc-it
Vidéki intézményekhez kerültek az első felújított számítógépek.
Társadalom 2
Előzmények
-
Vezetőváltás a Senorgnál
A korábbi kereskedelmi igazgatót nevezték ki a Senorg Hungary Rt. vezérigazgatójává.
Mérleg 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen