Bevált a japán Sharp Corp. stratégiája, hogy a folyadékkristályos kijelzők (LCD) gyártására összpontosítja erőfeszítéseit. A cég az LCD-képernyős tévék vezető gyártójává vált a világon: 2003 második negyedében már a világpiac 36 százalékát ellenőrizte, miközben a Sonynak és az LG-Philipsnek csak 12-12, a Samsungnak 11 százalék jutott. A lapos képernyős televíziók és a nagy felbontású, színes kijelzős mobiltelefonok iránti óriási érdeklődés következtében a tavalyi utolsó negyedévben 27 százalékkal, 17,76 milliárd jenre (168 millió dollár) nőtt a csoport nettó nyeresége. Az árbevétel 10,3 százalékkal, 580,46 milliárd jenre emelkedett, annak ellenére, hogy a társaság termékeinek ára összességében 14 százalékot esett és gyenge volt a kereslet a mikrohullámú sütők, videomagnók és a mosógépek iránt. A piac töretlen bizalmát mutatja, hogy az elmúlt egy évben közel 70 százalékkal emelkedett a cég részvényeinek árfolyama. A múlt hónapban adták át a világ első hatodik generációs LCD-gyárát, amelynek révén a Sharp közel 10 százalékkal tudja csökkenteni a tévékészülékek előállítási költségét.
Folyadékkristályok növelik a Sharp profitját
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Sharp
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen