A Microsoft Corp. alapítója és elnöke, Bill Gates 800 ezer dollár büntetést fizet a versenyhatóságként eljáró amerikai szövetségi kereskedelmi tanácsnak (FTC). A világ – egyes vélemények szerint csak második – leggazdagabb embere ugyanis, akinek vagyonát mintegy 50 milliárd dollárra teszik, több mint 50 millió dollár értékű részvényt vett először 2001 novemberében a Republic Services Inc. hulladékfeldogozóban, majd 2002 közepén az ICOS Corp. gyógyszergyárban. Gates és a Microsoft sem vett részt a tranzakciókban, azokat a milliárdos befektetési cége, a Cascade Investment LLC bonyolította le. Gatesnek azért kell büntetést fizetnie, mert nem tájékoztatta előzetesen vételi szándékáról FTC-t, noha éppen 50 millió dollár az a határ, amely fölött ezt a trösztellenes törvény előírja. A szoftverkirály azzal védekezett, hogy azt hitte: mivel a cége nem felvásárlási, hanem befektetési céllal vette meg a részvényeket, nem esik a törvény hatálya alá, majd miután bejelentette a pakettek megvételét, a maga részéről már lezártnak tekintette a tranzakciókat.
Előzmények
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Aktív témák
- Samsung Galaxy A52s 5G - jó S-tehetség
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Hálózati / IP kamera
- Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
- Autós topik
- Mobil flották
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Animal Crossing: New Horizons
- E-book olvasók
- Asustor NAS
- További aktív témák...