A GFI kezébe kerül a VIPRE vírusirtó

A máltai székhelyű GFI Software ma bejelentette, hogy felvásárolja kisebb riválisát, a Sunbelt Software-t. A cégek közös sajtóközleménye kiemeli, hogy az akvizíció révén a GFI kezébe kerül a VIPRE vírusirtó és IT-biztonsági csomag, és a cég az így megszerzett technológiát be fogja építeni levelezés- és internetes védelmi megoldásaiba. A vételárat a felek nem hozták nyilvánosságra.

A 1994-ben alapított, magánkézben lévő, körülbelül 250 alkalmazottat foglalkoztató Sunbelt Software központja a floridai Clearwaterben található. A cég a VIPRE mellett számos terméket forgalmaz, többek között a CounterSpy kémprogram-eltávolítót, személyi tűzfalat, valamint az Exchange Archiver, CWSandbox és ThreatTrack szoftvereket. Az, hogy ezeknek a felvásárlás után mi lesz a sorsa, szintén nem közölték.

Az egyesülés részleteit azonban még csak most dolgozzák ki. Egyelőre az biztos, hogy a Sunbelt 16 évvel ezelőtt elindított szoftverdisztribúciós tevékenységét a felvásárlást követően önálló cégbe szervezik ki.

Azóta történt

Előzmények