Titokban szervezett lejárató kampányt a Google ellen a Facebook

(Infobulvár) Kisebb botrány tört ki az elmúlt napokban a világ egyik legnagyobb technológiai központjában, a Szilícium-völgyben, mivel egy vezető PR-ügynökség, a Burson-Marsteller sorozatosan közölt olyan anyagokat, melyek azt igyekeztek bizonyítani, hogy a Google semmibe veszi felhasználói magánéletét, visszaél személyes adataikkal. A kampányszerűen elindított akció megcélozta a tekintélyes lapokat is, és ennek érdekében egy befolyásos bloggert kért meg a PR-cég, hogy a Google-t vádoló anyagot írjon meg, s azt ígérték neki, hogy az anyagot közzéteszi majd például a Washington Post. Ám a blogger visszautasította az ajánlatot, sőt kifejtette, hogy szerinte alaptalan a vádaskodás, és közzétette a Bursonnel folytatott levelezését. Ez csak növelte a bizonytalanságot, és megerősítette a USA Today feltételezését, mely szerint valaki, egy konkurens cég pénzeli a lejárató kampányt.

A rejtély most látszólag megoldódott, ugyanis egy bulvárlap, a Daily Beast bizonyítékokat talált arra, hogy a titokzatos megbízó – a Facebook.

A lap erről beszámoló cikke szerint a Facebook szóvivője megerősítette, hogy ők kötöttek szerződést a Bursonnel, s azt is megindokolta, hogy miért: egyrészt azért, mert úgy vélik, a Google úgy jár el a közösségi hálók világában, hogy az jogos adatvédelmi aggályokat vet fel, másrészt pedig – és ezt tartják fontosabbnak – a Facebook rossz néven veszi, hogy a Google megpróbálja felhasználni a Facebook adatbázisát a saját közösségi hálójának kiépítéséhez. Az ügynökség egyébként a Gmail egyik szolgáltatásának ugrott neki, az úgynevezett Social Circle nevű lehetőségnek, amelyet a Google „másodlagos kapcsolatoknak” hív, és ami azt teszi lehetővé, hogy a programban barátként megjelöltek ne csak a barátjuk adatait láthassák, hanem annak barátainak adatait is. Ezt a Burson újságírói súlyos adatvédelmi hibának láttatják, mely megsérti az USA kereskedelmi felügyeletével (FTC) kötött szerződést (A Buzz botránya után az FTC vétkesnek találta a Google-t az adatvédelmi törvények be nem tartása miatt, és az egyéb szankciók mellett a hatóság megegyezett a céggel, hogy a jövőben szigorúan felügyelik a privacy-védelmet a Google-nál.)

A Burson az elismerő Facebook-nyilatkozat után sem volt hajlandó kommentálni a történteket, a Google szóvivője pedig azt nyilatkozta, hogy megvizsgálják az eseményeket, később reagálnak.

Business as usual – ahogy arrafelé mondják.

Azóta történt

Előzmények