A Google-nak közölnie kellett, hogy megbüntették

A Google vesztett egy fellebbezési eljárásban Franciaországban, így a vállalat köteles felhasználóit a google.fr oldalon írásban tájékoztatni arról, hogy a céget 150 ezer eurós büntetés megfizetésére kötelezték a helyi adatvédelmi törvények megsértéséért. A 13 pontos betűkkel írt szöveget 48 órán át fenn kellett tartani a weboldalon, a keresősáv alatt.

Google

Ahogy korábban az IT café is többször beszámolt róla, a Google 2012-ben vezetett be új adatvédelmi szabályozást, és ennek több pontja is  felkeltette az adatvédelmi szakemberek aggodalmát – legfőképpen az, hogy az új rend szerint az egyre inkább egységes háttérrel rendelkező különféle szolgáltatások, alkalmazások megoszthatják egymással a felhasználóktól begyűjtött adatokat.

Emiatt az adatvédelmi biztosok együttműködésére alapozva jelenleg is folyik egy EU-s szintű vizsgálat a vállalat ellen, akiket már többször felszólítottak a szabályozás átalakítására. Ennek a Google nem tett eleget, ám az egységes fellépés a jelenlegi jogi keretek miatt nem lehetséges, ezért a tagállamok csak saját hatáskörben tudnak szankcionálni. Ezzel viszont az a probléma – amire az illetékes biztos már többször felhívta a figyelmet –, hogy a tagállami jogi lehetőségek is korlátozottak, mivel a kiszabható büntetések olyan alacsonyak, hogy az a nagyvállalat számára semmiképp nem rendelkezhet visszatartó erővel.

Az adatvédelemért is felelős Commissions Nationale de l’Informatique et des Libertés (CNIL) januárban azért kötelezte a céget a büntetés tényének közlésére is, mivel szerintük az érintettek közül sokan csak így szereznek tudomást arról, hogy nem bántak megfelelően adataikkal.

A Google pedig azért fordult a szöveg miatt a fellebbviteli fórumhoz, mivel ez a lépés szerintük rontja a cég hírnevét, ráadásul még folyik a várhatóan akár fél évig is eltartó fellebbezési eljárás magáról a büntetésről.

Előzmények