Habár elsőre csak finomhangolásnak, illetve a Google+-hoz kapcsolható újabb integrációs lépésnek látszott, ám a vállalat alapszolgáltatásának, illetve a gőzerővel marketingelt közösségi platformnak az összekapcsolása igen rövid idő alatt a várhatónál sokkal nagyobb vihart kavart. Köszönhető ez leginkább a Twitter, egy másik hallatlanul sikeres online vállalkozás reakciójának, akik némileg apokaliptikus hangnemben nyilatkoztak a Google új projektjéről, a „Search plus Your World” szlogennel bevezetett lehetőségekről.

De miről is van szó pontosan? Röviden arról, hogy a Google+ megjelenik a keresőben, mégpedig úgy, hogy – opcionálisan, tehát választhatóan – lehetőség nyílik olyan keresések végrehajtására, melyeknél a találatoknál előnyt élveznek a közösségi oldalból kinyert információk. A módszer mögött rejlő elgondolás az, hogy az adott felhasználó számára a „releváns” találat nem feltétlenül egy, az eddigi algoritmusok alapján meghatározott találat, hanem az ő preferenciái mellett nagyon fontos az ismeretségi köre, illetve a Google+-ban kifejtett tevékenysége is, és ezek alapján még pontosabban megjósolható, hogy mi lesz számára értékes információ.

Az integráció által hozott mindhárom fő lehetőség a fenti elvre épül: a személyes tartalmak, melyek csak a felhasználónak jelennek meg, és a Google+-on található adatokból állnak össze; a profilokban való keresés és a kereső-kifejezések automatikus kiegészítése, mely a vélhetően releváns profilokra hívja fel a figyelmet, illetve az a funkció, mely a keresésben az algoritmus szerint követésre érdemes profilokat listázza.

Még egyszer, ez a jelenleg még csak az amerikai, angol nyelvű oldalon elérhető lehetőség opcionális, vagyis vissza lehet kapcsolni a hagyományos keresésre, és akkor az ikonként megjelenő személyes keresés nem működik. Ugyanakkor itt olyan elvi kérdésről van szó, melyet érdemes végiggondolni – ahogy megtették a Twitternél is, ennek a következménye a felháborodásuk.

Hisztéria, féltékenység, vagy megalapozott aggodalom?

A cég nevében a vezető jogász, a korábban a Google-nál dolgozó Alex Macgillivray Twitter-bejegyzése vert hullámokat, ő ugyanis az internet hanyatlása egyik jelének tekinti a fenti lépést („bad day for the internet”), és ehhez a véleményhez később cége is csatlakozott. A közlemény általánosan próbál meg katasztrófát vizionálni, de azért a saját példájuk előszámlálása is árulkodó. Mint írják, a Google azért lett sikeres, azért tartották mindeddig igen megbízhatónak, mivel technológiájuk biztosította, hogy egy adott témában a felhasználó mindig a leginkább releváns találatokat kapja meg. Ám a Google+ integrálásával mindez megváltozik, mivel hiába lényegesebb egy Twitter-bejegyzés (vagy akármi más) egy adott keresőszóra, ha a kereső algoritmus először a Google+ tartalmait nézi át, majd azokat előre is sorolja. Ezzel a Google olyan információmonopóliumra tesz szert, amivel azokat a tartalmakat helyezik előtérbe, amelyek hozzájuk kötődnek – vélik a Twitternél –, ez pedig a teljes online világra káros.

Véleményem szerint a Google az internetes világ fejlődése jelen állapotában, illetve saját cégfilozófiájának megfelelni kívánván nyilvánvaló csapdába került, ha csak szigorúan a keresést nézzük. Ennek oka, hogy mind nehezebb meghatározni azt, hogy a „releváns találat” mit jelent.

Eddig a Google egy napi szinten fejlesztett algoritmussal, számtalan tényezőt figyelembe véve alakította ki a találatok sorrendjét – és ha adódtak is problémák, időnként visszaélések is, a felhasználók többsége elégedett volt a keresővel. A kihívást az online tartalmak elképesztő méretűvé duzzadása, illetve a közösségi szolgáltatások robbanásszerű elterjedése okozza.

A Google igyekezett erre válaszokat adni, jól láthatóan az egyik ilyen a több kudarcos próbálkozás után most már teljes erővel felvállalt Google+. Világos, hogy úgy döntöttek, nemcsak az eddigi, viszonylag objektív paramétereket fogják felhasználni a relevancia megállapításakor, hanem a felhasználó általános online tevékenysége mellett személyes kapcsolatait, közösségi tevékenységét is. (Emlékezzünk csak Eric Schmidt, a Google akkori elnök-vezérigazgatójának nagy vihart kavart kijelentésére: Jobban akarjuk tudni, hogy mit akarsz, mint te! Schmidt ezt persze azzal indokolta akkor, hogy az adatgyűjtés azt szolgálja, hogy a felhasználó minél elégedettebb legyen.)

Konkurencia, piacféltés, monopólium

A Twitter reakciója – minden elvi megalapozottsága mellett is – inkább a féltékeny versenytárs hisztériájának tűnik egyelőre. Egyrészt azért, mert a Google+ minden erőfeszítés ellenére is csak nagyon halványan teljesít, és hiába a Google-termékek integrációja, egyelőre nem sikerült áttörést elérni – igaz, ehhez talán évek kellenek. Másrészt pedig a Google a keresésnél ezeket a nagyon személyre szabott metódusokat nem teszi kötelezővé, olyan lehetőség is akad, amikor minden ilyet ki lehet kapcsolni – erre hivatkozott a Twitter vádjaira reagáló Google-képviselő is.

Ugyanakkor a tendencia érezhető: a Google minden eddiginél nagyobb befolyást fog szerezni az információs piacon: az már megvan, hogy a versenytársak elhullása után gyakorlatilag egyeduralkodó a keresésben, ám ha ehhez még az is hozzácsatlakozik, hogy egyéb módokon – például a közösségi piacra való betörése, illetve a keresés erre építése folytán – a találatok minőségének meghatározása is hozzájuk kötődik, akkor joggal merülhetnek komoly aggodalmak. Ebben az esetben ugyanis jelentős mértékben megnő a lehetőségük, hogy a világ összes online vállalkozásának sorsába komolyan beleszóljanak – ez persze bizonyos mértékig már most is így van.

Szinte biztos, hogy a már folyó trösztellenes vizsgálatok sora hamarosan egy újabbal fog bővülni szerte a világon.