Tanfolyamra küldi a Google a YouTube-ra védett anyagokat feltöltőket

YouTube hivatalos blogjában jelentette be a cég, hogy némiképp változtatnak azokon a módszereken, amelyek célja a szerzői jogot sértő tartalmak feltöltésének visszaszorítása. A változtatások egyik oka a közlemény szerint, hogy a korábbi gyakorlat nem volt kielégítő.

A YouTube-on eddig az volt a gyakorlat, hogy egy feltöltött videóról bárki jelenthette, hogy az jogsértő módon került fel, majd ha a vállalat munkatársai úgy találták, hogy ez tényleg így történt, figyelmeztették a felhasználót, a harmadik eset után pedig felfüggesztették a hozzáférését. Ám, vélik most az üzemeltetők, ez a módszer túlságosan egyneműsítő, bizonyos esetekben túl szigorú, időnként olyanokat is büntet, akik nem rossz szándékból, hanem tájékozatlanságuk miatt követtek el jogsértést.

Épp ezért a cég a múlt héten feloldotta a tiltásokat, az érintetteket visszaengedik a rendszerbe, de csak úgy, ha előbb végigcsinálnak egy rövid online tanfolyamot (YouTube Copyright School), ahol egy oktatóvideót kell megnézni, illetve néhány kérdésre sikeresen kell válaszolni. A hatékonyabb tájékoztatás érdekében átalakították azt a súgót is, mely a szerzői jogi tudnivalókat igyekszik elmagyarázni.

Ugyanakkor felhívják arra a figyelmet, hogy szerzői jogot illetően a felelősség a felhasználóé, ezért ha valaki bizonytalan, keressen meg egy szakembert, egy ügyvédet, illetve saját anyagot töltsön fel, mivel annak jogaival nagy valószínűséggel ő rendelkezik.

A sorozatos jogsértőket természetesen a jövőben is ki fogják zárni.

Azóta történt

Előzmények