Karácsonyra szobrot kap Budapesten Steve Jobs

A Graphisoft honlapján pénteken kiadott nekrológ részeként a cég bejelentette, hogy szoborállítással tisztelegnek az október 5-én elhunyt Steve Jobs emléke előtt.

A közleményben részletesen elmondják, hogy az informatika nagy alakjának kijáró tisztelet mellett egyéb motivációik is voltak a döntés meghozatalakor, ugyanis az ArchiCAD világsikerét nem kis részben személyesen neki köszönhetik. Mint megtudhatjuk, az Apple volt az a cég, amely 1984-ben felkarolta Graphisoftot, és az ArchiCAD első változata a Macintosh közvetlen elődjén, a Lisa számítógépen futott. Ezt mutatták be 1984-ben a hannoveri CeBIT-en, ezt nézte meg Steve Jobs is, és döntött arról, hogy az Apple minden támogatást adjon meg az ArchiCAD fejlesztéséhez és világpiaci terjesztéséhez. Ehhez anyagi támogatást és számítógépeket adtak, abban az időben, amikor a Graphisoft anyagi lehetőségei rendkívül szűkösek voltak, és a hazánkban ezekhez a legmodernebb számítógépekhez hozzá sem lehetett férni. Ennél is nagyobb segítséget jelentett, hogy bemutatták a Graphisoftot az Apple terjesztői hálózatának, amelyre az ArchiCAD egész világra kiterjedő disztribúciós hálózata ma is épül.

A szoboravatást a Graphisoft Parkban december 21-ére tervezik.

Azóta történt

Előzmények