Gyárat építene a Foxconn az USA-ban – megfelelő feltételekkel

Donald Trump már választási kampányában is hangsúlyozta, hogy milyen komoly problémának látja az amerikai munkahelyek külföldre vándorlását (ez elsősorban az őt végül győzelemre segítő kékgalléros állásokat érinti), és azóta is több jelét adta annak, hogy ezt különböző adminisztratív eszközökkel, büntetővámmal vissza is akarja fordítani. Ez pedig nemcsak az eddig kiemelt gépgyártást – gépjárművek, légkondicionálók – érinti majd, hanem az elektronikai ipart is, így például az Apple-t, amely szinte kizárólag a távolkeleti nagy összeszerelő üzemekben gyártatja le az iPhone-t, és áttételesen a tajvani Foxconnt, aki ezt az összeszerelést végzi, és akinek az Apple a legfontosabb partnere.

Ennek megfelelően a helyezkedés már meg is kezdődött az esetleg bezárkózó amerikai piacon maradás biztosítására, a Foxconn ugyanis bejelentette, hogy gondolkozik egy, az Egyesült Államok területén felépítendő gyárban, ahol a Sharp márkanév alatt piacra kerülő kijelzőket készítenének. A helyszínre jelenleg a legvalószínűbb Pennsylvania állama látszik, feltéve, ha megfelelő kedvezményeket tudnak nyújtani a Foxconnak ahhoz, hogy ezeket is figyelembe véve megérje nekik a kínai gyártás és szállítás helyett inkább az amerikai előállítás mellett dönteni. A befektetés maga 7 milliárd dollár értékű lenne, és állítólag 30-50 ezer új állást jelentene, ami azért hangzik kicsit soknak, mert a Foxconn pont a nagyobb arányú automatizálás felé haladt az utóbbi időben.