Heti abszurd: p2p-oldalt perel a Kazaa

Beszámoltunk már az IT.newson olyan meghökkentő esetekről, amikor egy cég elfelejtette, hogy honnan jött, de ez a mostani szerintünk mindent visz: a p2p-éra elején az illegális fájlcsere egyik ikonjává emelkedett Kazaa tulajdonosa, a Sharman Networks és annak vezérigazgatója beperelte a p2pnet.net híroldal üzemeltetőjét, Jon Newtont. A vád becsületsértés.

A Sharman Networkst és Nikki Hemming vezérigazgatót képviselő ügyvéd e héten nyújtotta be a papírokat a kanadai British Columbia legfelsőbb bíróságára (innen üzemeltetik a p2pnet szájtot). A periratban azt kifogásolják, hogy az oldalon olyan cikk jelent meg, amely valótlan adatokat és sértő kifejezéseket tartalmazott a Sharman Networksre nézve. A vállalat állítása szerint két alkalommal is, május 5-én és 8-án, hivatalos felszólítást küldött a kifogásolt anyagok eltávolítására, de ennek Newton csak azután tett eleget, hogy értesült a perről.

Az esetről beszámoló brit lap, a The Register kiderítette, hogy a p2pneten valóban megjelentek olyan írások, amelyek Hemming pénzügyi helyzetével foglalkoztak, de ezeket nem is Newton írta. Az egyik ilyen az amerikai AP hírügynökség beszámolóját idézte, amely részletesen foglalkozott Hemming 1,7 millió ausztrál dollárért vásárolt sydneyi házával, amelyet részben egy Vanuaturól származó biztosítatlan hitelből vásárolt, majd 2,1 millió ausztrál dollárért továbbadta.

Az egykori fájlcserélőkből hivatalos zeneáruházakká váló internetes vállalatokat ismerő szakértők számára semmi meglepő nincs abban, hogy a Kazaa jogi lépéseket tesz azokkal szemben, akik évek óta minden lehetséges módon támogatják a p2p-hálózatok és -programok fejlesztőit. Szerintük a Sharman Networks épp elég gyakorlatot szerzett a tárgyalótermekben az elmúlt évek során ahhoz, hogy ez az ügy is sokáig elhúzódjon, és ezzel is nehezítse a p2pnet működését. A beperelt Jon Newton a p2pnet oldalán kért jogi segítséget a tárgyalótermi csatához.

Azóta történt

Előzmények