Hídfőállást épít Budapesten az update software

Budapesten tartja szokásos évindító rendezvényét az CRM-megoldások egyik vezető európai fejlesztője és megoldásszállítója, a bécsi székhelyű update software AG. A helyszín kiválasztásában szerepet játszott, hogy a cég menedzsmentje szeretné megerősíteni pozícióját a magyar CRM-piacon. Sőt, a térségben történő piacépítési terveknek megfelelően a közeljövőben Budapest lehet a cég regionális terjeszkedésének központja.
 
Az 1988-ban Bécsben alakult update software AG a kezdetektől fogva kizárólag ügyfél- és vásárlói kapcsolatokat támogató CRM-szoftverek fejlesztésével foglalkozik. Az alapítás óta eltelt 19 esztendő fontos mérföldköve 2000 volt, amikor a cég megjelent a frankfurti tőzsde technológiai szekciójában. 2005-ben az előző évhez képest 21 százalékos forgalomnövekedéssel 18,6 millió eurós árbevételt értek el, míg tavaly 26 százalékos emelkedéssel 23,3 millió euró rekordbevétellel zárták az évet.
 
A 2004 novemberében alapított update software Magyarország Kft. folyamatosan építi partner- és ügyfélhálózatát. A budapesti iroda 2007-ben is folytatja piacépítési tevékenységét: céljai között szerepel az update ismertségének növelése, a szakértői partnerhálózat kiszélesítése Magyarországon, valamint a regionális terjeszkedés előkészítése Bulgáriában, Romániában és a jugoszláv utódállamokban.
 
„Az update gyorsuló növekedése és jelentős pénzügyi eredményei, valamint a magyarországi leányvállalat ideális elhelyezkedése együttesen lehetőséget teremtettek arra, hogy a budapesti iroda már a közeljövőben regionális hídfőállásként működhessen. Jelenlegi és jövőbeni partnereinkkel közösen nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi országában is jelentős piaci részesedést szerezhetünk” – mondta el Rajkay Mátyás, az update magyarországi vezetője.
 
Elemzők szerint a 10 milliárd forint forgalmú magyarországi CRM-piac kétharmadát az ERP-rendszereket is alkalmazó nagyvállalatok és multinacionális cégek teszik ki. Az utóbbi időben azonban egyre több kis és közepes cég is felismeri, hogy egy hatékony CRM-megoldás bevezetése jelentősen növeli az ügyfelek elégedettségét, a naprakész kereskedelmi információk azonnali elérhetőségét, végeredményben pedig a vállalkozás hatékonyságát.

Előzmények