A Hitachit is megbüntették kartellezés miatt

A Hitachi egyik leányvállalata a hét közepén egy megegyezéssel elismerte az Egyesült Államok hatóságai előtt, hogy vétkes a versenyellenes kartellezésben, s elfogadták, hogy 31 millió dollárost büntetést fizetnek ezért a tevékenységért.

A Hitachi Displays ellen az amerikai Igazságügyi Minisztérium is keresetet nyújtott be, melyben azzal vádolták őket, hogy az általuk szállított TFT–LCD monitorok árairól 2001 és 2004 között megegyeztek a Dell-lel, s ezt a cég most hivatalosan is elismerte, s kijelentették azt is, hogy a további vizsgálatok folyamán is együttműködnek a hatóságokkal.

Ez már messze nem az első eset a közelmúlt történéseit nézve: az LG decemberben fogadta el a rájuk kirótt 400 millió dolláros büntetést hasonló machinációk miatt, előtte pedig a Sharp volt kénytelen 120 millió dollárt fizetni hasonló okból. Korábban pedig a Chunghwa Picture Tubesnak kellett 65 milliót kifizetnie ugyanez miatt. Ezekben az eljárásokban megtörtént az is, hogy letöltendő börtönt vagy súlyos pénzbüntetést kaptak bizonyos alkalmazottak a törvénytelen különalkukért.

Előzmények