HP adomány középiskoláknak

A HP Magyarország évek óta támogatja a hazai oktatásügyet. A vállalat eddigi hagyományainak megfelelően a közép- és felsőfokú iskolákat segíti, ugyanakkor a kutató-fejlesztő intézményekkel is szoros kapcsolatot alakított ki, s azokat számos együttműködési forma révén folyamatosan fejleszti.

Az elmúlt nyolc évben a HP pályázat útján biztosított korszerű eszközöket – nagy teljesítményű szervereket és PC-ket – a hazai szakközépiskoláknak. Eddig több mint százhatvan iskola kapott mintegy 230 csúcstechnológiájú szervert és informatikai eszközt, összesen mintegy száztizenöt millió forint értékben. A vállalat minden évben kreatív feladatokra ír ki pályázatot, amely a tanulók ötletességére és számítástechnikai jártasságára épít.

Idén az Európai Uniós csatlakozásunkra tekintettel a „Középiskolák az európai szellemiségért” nevet viselte a kiírás. A kiíró arra kívánta ösztönözni a középiskolákat, hogy gondolják végig:

  • az Európai Uniós csatlakozás révén hogyan tudják diákjaikat aktívan bekapcsolni a középiskolai oktatás nemzetközi vérkeringésébe;
  • milyen módon tudnak még szélesebb kaput nyitni az informatika eszközein keresztül az európai szellemiség megszerzéséhez;
  • milyen ötletek, esetleg már működő példák révén tudják a magyar kreativitás újabb jó példáját adni.

Első alkalommal 1996-ban hirdették meg a pályázatot, a legjobb pályázati munkával rendelkező középiskolák az akkori csúcstechnológiát képviselő 64 bites Alpha szervereket nyerhettek. Azóta – az egyre professzionálisabbá váló középiskolai oktatás feltételrendszereihez igazodva – minden évben más tartalommal invitálták közös gondolkodásra a 14 és 18 éves korosztályt, így nemcsak a diákok számítástechnikai ismereteinek bővítését, hanem a hazai szakközépiskolák számítógép-park korszerűsítését is célul tűzték ki.

A HP a középiskolai oktatás támogatás révén adományokkal segíti még a Junior Achievement alapítványt, a szekszárdi Garay-versenyt és a Középiskolai Matematikai Lapokat.

A nyertes iskolák az idén a következők:

  • Vályi Péter Szakképző Iskola - Tamási
  • Bibó István Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola - Hévíz
  • Szabolcs Vezér Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Pusztaszabolcs
  • Újszászi Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium - Újszász
  • Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium - Baktalórántháza
  • Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola - Nagyatád
  • Móricz Zsigmond Szakképző és Szakközépiskola - Fehérgyarmat
  • Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola - Dabas
  • Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium - Dabas
  • Kossuth Lajos Közoktatási Intézmény - Orosháza
  • Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola - Szigetszentmiklós
  • Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium, Postaforgalmi és Informatikai Szakképző Iskola - Sarkad
  • Hámori András Műszaki Szakközépiskola, Szakképző Intézet és Általános Iskola - Tiszafüred
  • Krúdy Gyula Szakközépiskola - Siófok
  • Esztergom Város Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája - Esztergom
  • Békés Megyei Mezőhegyesi Szakképző Iskola és Kollégium - Mezőhegyes
  • Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskola - Hajdúböszörmény
  • Dunaferr Szakközép- és Szakiskola - Dunaújváros
  • Serényi Béla Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola - Putnok
  • Karrier Szakközépiskola - Gyömrő
  • I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközép- és Általános Iskola - Derecske
  • Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Középiskola - Tatabánya
  • Pannonhalmi Bencés Gimnázium - Pannonhalma
  • Magyar Műhely Alapítvány Középiskolája - Mezőörs
  • Közgazdasági Politechnikum - Budapest
  • Városmajori Gimnázium - Budapest
  • Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola - Zalaegerszeg
  • Öveges József Gyakorló Középiskola és Pedagógiai Szakszolgálat - Budapest
  • Nyíri úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola - Kecskemét
  • Vajda Péter Gimnázium és Szakközépiskola - Szarvas
  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények