Huawei-ügy: kirúgták a nagykövetet

Nem lehet csak úgy akármit mondani, ha diplomata az ember, mert a főnök nem tűri az engedetlenséget.

Szombaton jelentette be Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, hogy felszólította az ország kínai nagykövetét, hogy nyújtsa be lemondását, majd miután ez megtörtént, Trudeau elfogadta a kérést, a nagykövetség irányítását Jim Nickel, az eddigi helyettes vette át – írja hétvégi tudósításában a Financial Times.

John McCallum azért vesztette el a miniszterelnök bizalmát, mivel a közelmúltban több olyan nyilvános kijelentést is tett, melyek arról tanúskodtak, hogy szimpatizál az amerikai kérésre Kanadában őrizetbe vett Meng Wanzhou-val, a Huawei globális pénzügyi/gazdasági vezetőjével (CFO).

Meng a Huawei elnökének és alapítójának, a kínai hadsereg korábbi tisztjének, Ren Zhengfei-nek a lánya, és azért vették őrizetbe tavaly decemberben, mivel azzal vádolják, hogy éveken át egy szingapúri fedőcégen keresztül kereskedett Iránnal, megszegve ezzel az amerikai-európai embargót.

A letartóztatás komoly feszültséget keltett, válaszul Kína két kanadai állampolgárt vett őrizetbe nemzetbiztonsági bűncselekmények elkövetése miatt, illetve egy köztörvényes bűnökért (kábítószer-csempészet) elítélt kanadai polgár 15 éves börtönbüntetését gyorsított eljárásban halálos ítéletre módosították. Mint nemrég beszámoltunk róla mi is, az USA kéri a CFO kiadatását, addig házi őrizetben tartózkodik egyik vancouveri ingatlanjában.

John McCallum az utóbbi időben több olyan kijelentést is tett az üggyel kapcsolatban, melyeket fölöttesei helytelenítettek, és rá is kényszerítették egy nyilvános bocsánatkérésre. Ám a nagykövet ezek után sem fogta vissza magát, pénteken azt nyilatkozta egy kanadai lapnak, hogy Kanada akkor járna a legjobban, ha az USA visszavonná a kiadatási kérelmet, mivel Meng igen komoly érveket sorakoztatott fel ez ellen.

Azóta történt

Előzmények