Nagy-Britannia nem engedett az USA-nak Huawei-ügyben

Csak korlátozott lehetőségeket adnak a kínai távközlési óriásnak, de nem zárják ki őket a fejlesztésekből.

Ahogy korábban is írtunk róla, a miniszterelnök bizonyos mértékig ellenállt az utóbbi időben egyre fokozódó amerikai nyomásnak, ugyanis Boris Johnson nemrég jóváhagyott egy olyan előterjesztést, mely szerint a kínai cég részt vehet az országban az 5G-s fejlesztési munkákban – az akkori kiszivárgott információk szerint viszont csak „korlátozott mértékben”.

Ma pont került az ügyre, ugyanis az előterjesztést elfogadták, így a Huawei megkapta az állami jóváhagyást, a szolgáltatók szerződhetnek velük. A korlátozás abban áll, hogy a hálózatok lényegi elemeinek („core parts”) fejlesztésében, kiépítésében biztonsági okokból nem vehetnek részt a kínaiak.

A brit digitális, kulturális, sport- és médiaügyekért felelős minisztérium keddi bejelentése valójában nem említi név szerint a Huaweit, csak úgy fogalmaz, hogy a javasolt új szabályozás alapján a „magas kockázatú beszállítókat” távol kell tartani a brit távközlési hálózat nemzetbiztonsági szempontból kritikus központi elemeitől (bár elég egyértelmű, hogy a kínaiakra szabták a rendelkezést) – és a Huawei státuszából következően a periferiális hozzáférési elemek kiépítéséhez szükséges eszközöknek is csak a 35 százalékát adhatja. Ebbe a körbe a leírás szerint azok a berendezések tartoznak, amelyek a hálózati felhasználói elemeket csatlakoztatják a mobiltelefonos átjátszó tornyokhoz. Emellett nem vehetnek részt a brit 5G hálózat olyan elemeinek létrehozásában, amelyek „érzékeny” földrajzi helyeken, például katonai támaszpontok vagy atomerőművek közelében lesznek.

A Trump-kormányzat egyik vezető tisztségviselője reagálásában kifejezte, hogy „csalódottak” a brit döntés miatt, és továbbra is igyekeznek meggyőzni őket, hogy nem szabad a Huaweit beengedni a nemzeti hálózatokba.

A Huawei a döntés után a következő nyilatkozatot adta ki:

A Huaweit megnyugtatja az Egyesült Királyság kormányának jóváhagyása, melynek értelmében ügyfeleinkkel közösen tovább folytathatjuk az 5G hálózat kiépítését. Ez a döntés egy sokkal fejlettebb, biztonságosabb és költséghatékonyabb telekommunikációs infrastruktúrát eredményez majd, amely megfelel a jövő követelményeinek. Mindez lehetőséget ad az Egyesült Királyság számára, hogy a világ vezető technológiáihoz férjen hozzá, továbbá biztosítja a piaci versenyt.

Több mint 15 éve szállítunk csúcstechnológiákat az Egyesült Királyságban működő telekommunikációs szolgáltatóknak. Erre az erős múltra építkezve tovább támogatjuk partnereinket az 5G-hálózati beruházásaikban, ami elősegíti a gazdasági növekedést és segíti az Egyesült Királyságot abban, hogy megőrizze nemzetközi versenyképességét.

Álláspontunk szerint a sokszínű beszállítói piac és a tisztességes verseny elengedhetetlenek a hálózat biztonságához és az innovációhoz, valamint ahhoz, hogy a vásárlók továbbra is a lehető legjobb minőségű technológiákhoz férhessenek hozzá.

Azóta történt

Előzmények