A vártnál kevesebb tablet fogyott

Az idei első negyedévben az igen optimista előrejelzéseknél jóval kevesebb táblagép fogyott. Amint az IDC nemrég publikált jelentéséből kiderül, a globális forgalom a megelőző trimeszterhez képest 28 százalékkal, 7,2 millió darabra csökkent. (A piackutató nem a kiskereskedelemben eladott, hanem a gyártók által leszállított darabszámot tartja nyilván.)

A cég elemzői rámutatnak: az ünnepi szezont is magában foglaló negyedik negyedévről az első negyedévre törvényszerű a visszaesés, de ilyen ütemű lassulás nem az újdonságnak számító, hanem inkább az „érett” szórakoztatóelektronikai és hardvertermékekre jellemző, amiből akár az is következhet, hogy a „tabletek iránti kereslet nem lesz olyan erős, mint azt az elmúlt időszak médiafelhajtása sugallja.”

A teljes képhez hozzátartozik ugyanakkor, hogy a forgalomcsökkenés nem feltétlenül a kereslet lankadásával magyarázható: a piacot változatlanul nagy előnnyel vezető Apple iPadből a termék generációváltása és gyártási problémák miatt fogyott jóval kevesebb a vártnál. Az IDC hozzáteszi, hogy a rivális gyártók – főként a Samsung és a Motorola – elsősorban a mobilszolgáltatókon keresztül kínálták tabletjeiket, de ez a stratégia csak mérsékelt sikereket hozott. A Google Android így is növelte a részesedését a táblagépes operációs rendszerek között: 8,2 százalékponttal, 34 százalékra.

Az első negyedéves visszaesés ellenére az IDC megemelte éves forgalmi előrejelzését: a piackutató a korábban várt 50,4 millió helyett 53,5 millió tablet eladását várja 2011-ben. A cég arra számít ugyanis, hogy a második félévben megjelenő új modellek tovább élénkítik a piacot.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Adobe DPS: lapkiadás tabletre

    Ma már léteznek komplett keretrendszerek a táblagépes magazinkiadásra, hogy ne kelljen mindent házon belül fejleszteni. Az Adobe megoldását mutatjuk be.

  • Holnaptól nem ingyenes a HVG tabletkiadása

    Az elmúlt öt hónapban átlagosan hetente ezerszer töltötték le az iPad-változatot. Tervezik más tabletes operációs rendszerek támogatását is.

  • Bagóért adja a tabletjét az Amazon

    A tartalomfogyasztásra kihegyezett Kindle Fire miatt leginkább az androidos gépeket gyártó riválisoknak fájhat a feje. Olcsóbbak lettek az e-papírt használó olvasók is.

Előzmények