A Technika az Emberért Alapítvány az idén is várja a szavazatokat a Nagy Testvér díj közönségdíjára, melyet azok az állami szervek, magánszemélyek és cégek érdemelhetnek ki, amelyek az adott évben a legtöbbet tették az emberek magánszférájának megsértéséért. Az idén hat jelöltre adhatják le voksukat az internetezők.
Közöttük van a hazánk szoftverszabadalmakkal kapcsolatos álláspontjának kialakításáért felelős állami szervezetek csoportja, mert – az indoklás szerint – az uniós szabadalmi szabályozás olyan formáját támogatta, mely hosszú távon gátolná az információhoz való hozzáférést és így kiszolgáltatottá tenné az állampolgárokat. Az ügyben kialakított álláspontja miatt külön is jelölhető Ficsor Mihály, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnökhelyettese.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos is a jelöltek között van az öltözőfülkék bekamerázásával kapcsolatos álláspontja és egyéb, a hazai privacy-kultúrára rombolóan ható nyilatkozatai okán. Egy hazai mobilszolgáltatóra is szavazhatunk: a Pannon GSM azzal érdemelte ki a jelölést, hogy másolatot készít a mobilkészüléket vásárlók személyi igazolványáról és eközben készletezés jellegű adatgyűjtés folytat.
A közönségdíj mellett a szervezet zsűrije három kategóriában – állami szervek, cégek, magánszemélyek – oszt ki negatív díjakat, és egy pozitív díjat is odaítél annak, aki sokat tett a magánszféra sérthetetlenségének védelméért. Tavaly ezt Sólyom László alkotmányjogász kapta a személyi szám alkotmányellenességét kimutató munkájáért és az univerzális azonosító eltörlésében való közreműködéséért.
A közönségdíjra az alapítvány honlapján november 25-ig lehet szavazni, a díjazottak listáját is ekkor teszik közzé.
Idén is szavazhatunk a Nagy Testvér díjra
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Telenor Magyarország
Azóta történt
-
Kiosztották az idei Nagy Testvér díjakat
A közönségdíjat Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos vehette át.
Társadalom 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen