Megbukott az ezerforintos mobilt kínáló cég vezetője

A csalás gyanúja már sokkal korábban felmerült, de úgy tűnik, most végleg megbukott az állam mögé bújó vállalkozás.

Helyi lapok számoltak be arról, hogy a rendőrség csalás gyanúja miatt őrizetbe vette Indiában a Ringing Bells nevű vállalkozás vezetőjét – ez a cég arról volt nevezetes, hogy „szuperolcsó”, 251 rúpiába (nagyjából ezer forintba) kerülő mobiltelefonokat kínált Freedom 251 néven.

A letartóztatásra a szállítások elmaradása miatt került sor – a konkrét indokot egy forgalmazó biztosította, aki Mohit Goelt azért jelentette fel, mivel nem kapta meg azokat a készülékeket, melyekért előre fizetett.

A páratlannak tűnő ajánlat tavaly februárban jelent meg az indiai piacon, azzal az ígérettel, hogy júniusig szállítanak. Egy darabig futott is a szekér, méghozzá annyira, hogy a kezdeti érdeklődést nem is bírta a vállalkozás honlapja, összeomlott. Ám egy idő után mind többen jelezték, hogy nem kapják meg megrendelt eszközeiket. A panaszok halmozódtak, és a cégvezetőt a híradások szerint ma hallgatták ki a bíróságon.

A panaszosok azt gyanítják, hogy egy óriási átverés áldozatai, az olcsó telefon ígérete csak egy piramisjátékot álcázott.

A vonzó ajánlatot azzal indokolták főleg, hogy az indiai állam támogatásának köszönhető, hogy az olcsó telefon ilyen áron juthat el a fogyasztókhoz (egy androidos, 1,3 GHz-es CPU-val szerelt, 1 gigabájtos memóriával rendelkező, 8 GB tárhelyet tartalmazó saját gyártású telefont ígértek, Wi-Fi-vel, két kamerával stb.).

A vállalkozás weboldala már nem elérhető.

Azóta történt

Előzmények