Ingyen iPhone az egyetemistáknak

A Tokió nyugati határvidékén fekvő Sagamihara város Aoyama Gakuin Egyetemén júniustól hivatalosan bevezetik a GPS-alapon működő elektronikus jelenléti íveket. A rendszer bázisa az Apple népszerű okostelefonja, melyet az oktatási intézmény a programban részt vevő első és másodéves diákoknak térítésmentesen biztosít.

Ahelyett, hogy a hagyományos módon felírnák magukat a jelenléti ívre, a diákok egyszerűen előkapják majd az iPhone-t, bebillentyűzik azonosítószámukat, majd közvetlenül utána a látogatásra kerülő előadás kódját is. Megelőzvén az élelmesebb hallgatók ügyeskedését – vegyük például az otthoni kanapéról bejelentkezni próbáló diákokat – a rendszer GPS-jelek alapján figyeli, hogy a készüléket kezelő felhasználó pontosan merrefelé tartózkodik, illetőleg éppen melyik routerre jelentkezett fel. Az adminisztrátorok így megbizonyosodhatnak arról, hogy az előadásra érkező hallgató nem csupán lélekben van jelen az oktatáson.

„Nem kizárólag a jelenlétet akarjuk ezzel erősíteni” – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Yasuhiro Lijima professzor. „Azt reméljük, hogy sikerül kiépíteni egy olyan tantermet, ahol a diákok és tanárok közösen beszélhetnek meg témaköröket.” Valóban: a készülékek egyfajta mobil információs hálózatot hivatottak létrehozni az oktatók és a tanulók között, mivel az oktatási intézmény tanári kara az előadásokról felvételt készítene, majd azt apró videofájlok formájában továbbítaná azoknak a hallgatóknak, akik kihagyták az előadást vagy szeretnék átismételni a hallottakat.

Az egyetem tisztségviselői külön hangsúlyozták, hogy egyáltalán nem áll szándékukban megsérteni a hallgatók magánélethez fűződő jogait, vagy a készüléket egyfajta nyomkövetésre használni. „A japán mobiltelefonok automatikusan elküldhetik a készülék tartózkodási helyét a központnak, az iPhone viszont a pozíció elküldése előtt megerősítést kér a felhasználótól” – oszlatta el az aggodalmakat a professzor.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények