Internet Hungary: idén is megrendezik a tihanyi internetes találkozót


2007. október 16–17-én ismét Tihanyban rendezik meg a rangos, a hazai netes világ csúcstalálkozójának számító Internet Hungary konferenciát, amelyen 20 előadás, 10 fórum és több workshop segítségével mutatják be a közel ezer fős közönség számára az internetben rejlő lehetőségeket.

A Digitális ér(t)etlenség? mottót viselő rendezvényen (melyen szokás szerint jelen lesznek a magyar kormányzat tagjai is) a tervezett program szerint az első napon két fő témakör köré csoportosulnak az előadások. Az egyik blokkban a hazai digitális világ jelenlegi állapotát, az eddigi és a várható fejlődési tendenciákat járják körül a meghívottak, a másik szekcióban pedig (Dobd ki a reklámtortát!) az internetes hirdetési piac változásairól szólnak az előadások. A második nap egyik fő témája a mobilinternet térhódítása, illetve a digitális média legújabb jelenségei.

A neves hazai szakemberek mellett a konferencia egyik sztárelőadója Ian Neild, a BT futurológusa lesz, aki egy idővonal segítségével vázolja a rövid és távoli jövőt. A mobilkommunikációhoz kapcsolódva hívták meg a szervezők John Strand dán szakértőt, aki a mobilvilág üzleti és médialehetőségeit tárja a látogatók elé: a szakember a pénzügy, a telekommunikáció és a média (szent)háromságát mutatja be előadásában. Eljön dr. Dan Herman, a nemzetközi konferenciák keresett előadója, médiakommentátor, számos könyv, cikk és e-könyv szerzője, aki önmagát „Előnykovács”-ként, azaz versenyelőnyt kovácsoló szakértőként határozza meg. (Doktori disszertációjának témája „A hipnózis alkalmazása a márkaépítés területén” volt.) Előadásában bemutatja, miként kombinálja a kompetitív stratégiát a megfelelő üzleti modellel és márkastratégiával, és ezek segítségével hogyan alkot integrált, megkülönböztető sikerformulákat egy adott szervezet vagy márka számára.

A 2007-es Internet Hungary konferencia részleteiről és programjáról az érdeklődők a www.mediahungaria.hu weboldalon tájékozódhatnak.

Azóta történt

Előzmények