Szellemi tulajdon és informatika: együttműködik az IVSZ és az SZTNH

Az érintettek ma jelentették be, hogy tegnap, március 6-án együttműködési megállapodást írt alá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), amelynek értelmében a két szervezet a jövőben több kiemelt területen működik együtt. Az együttműködési megállapodást dr. Bendzsel Miklós, az SZTNH elnöke, valamint Laufer Tamás, az IVSZ elnöke írták alá.

Az egyik ilyen terület a digitális tartalomszolgáltatások fejlesztése, az innováció előmozdítása a különböző platformokon elérhető zenei, film- és egyéb tartalmak vonatkozásában, így a szerzői jogi jogosultak és a felhasználók érdekeit egyformán szem előtt tartó jogdíjfizetési rendszer, szabályozás kialakítása. Az együttműködés részét képezi az IVSZ-tag innovatív vállalkozásokat érintő szerzői jogi védelem alatt álló művek – például szoftverek, adatbázisok– vonatkozásában tisztább jogi környezet megteremtése, ezzel az innovációt fékező tényező kiküszöbölése. A megfizethető árú digitális tartalomkínálat és új digitális szolgáltatások biztosítása az IVSZ szerint egyértelműen elsődleges és elengedhetetlen lépés az illegális felhasználások elleni küzdelemben, így mind a hírközlési szolgáltatók, mind a legális tartalmat szolgáltató vállalkozások, mind pedig a szerzői jogi jogosultak alapvető érdeke.

Hogy mindenki jól járjon

A megállapodással kapcsolatban mind az IVSZ, mind az SZTNH elnöke azt hangsúlyozta, hogy céljuk egy olyan kompromisszumokra épülő, az alkotók és a felhasználók érdekeit egyaránt tiszteletben tartó környezet kialakítása, melynek fő célja az innováció támogatása.

„Fontosnak tartjuk azt, hogy az infokommunikációs szolgáltatásokat igénybe venni kívánó fogyasztók számára a jogdíjak ne jelentsenek belépési korlátot, és csak azon termékkör vonatkozásában és csak olyan mértékben jelenjenek meg, amennyire az objektív indokokkal, költségekkel alátámasztható. A felgyorsult technológiai változások követése a szerzői jogi szabályozás terén komoly feladatot ró a jogalkotókra. Az interneten elérhető tartalmak használata, letöltése számos ország kiemelt jogalkotási feladatai között szerepel. Az IVSZ fontosnak tartja, hogy az iparág véleménye, tapasztalatai és szakértelme helyet kapjanak ennek az összetett és sokszor vitatott területnek a szabályozásában” – nyilatkozta a megállapodásról Laufer Tamás.

A közlemény szerint az IVSZ másik kiemelt célja, hogy a hazai szabályozás alakításában mind az innovatív vállalkozások és közvetítő szolgáltatók, mind a jogtulajdonosok érdekei kiegyensúlyozottan és transzparens módon érvényesüljenek. Az innovatív vállalatokat tömörítő IVSZ véleménye szerint a szerzői vagy szomszédos jogi védelem alatt álló művek – például szoftverek, adatbázisok – némely esetben nehezen értelmezhető felhasználási lehetőségei jelentős visszavető erővel bírnak az innovációs folyamatokra. Egy szerzői jogi szempontból kiszámítható és átlátható környezetben a vállalkozások nagyobb biztonsággal kezdenének fejlesztésekbe.

Az SZTNH elnöke, Bendzsel Miklós elmondta, hogy a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal fontosnak tartja az iparjogvédelmi, valamint a szerzői jogokkal összefüggő feladatai ellátása során, hogy a piaci szereplők érdekei kiegyensúlyozottan érvényre juthassanak, és a szellemitulajdon-védelmi szabályozás hozzájárulhasson az innovációt, a kreativitást támogató üzleti környezet megvalósulásához. A szerzői jogi szabályozás területén az egyik legnagyobb kihívás a rohamos tempójú technológiai változásokkal való lépéstartás oly módon, hogy az alkotók, szerzők jogai eközben ne csorbuljanak. A cél az, hogy a fogyasztók szórakoztató tartalmak iránti igényét olyan digitális szolgáltatásokon keresztül lehessen kielégíteni, amely a kreatív tartalmak előállítóinak is megfelelő ellentételezést biztosít műveik felhasználásáért. Az SZTNH ezért kiemelkedő jelentőséget tulajdonít az IVSZ-szel való együttműködésnek, amely révén becsatornázásra kerülhet az információs és kommunikációs technológiai iparág tapasztalata és véleménye a szellemitulajdon-védelmi szabályozási és stratégiaalkotási folyamatba.

  • Kapcsolódó cégek:
  • IVSZ

Azóta történt

Előzmények