Javuló teljesítmény a horvát Synergon-leánytól

A második negyedévben sem maradt megbízások nélkül a Synergon horvátországi leányvállalata, a Span, a társaság több fontos projektről számolt be pénteki közleményében. Az it-cég többek között kiterjesztette a McDonald's cégcsoporttal fennálló együttműködését, a két fél megállapodásának értelmében a jövőben a Span zágrábi központjából nyújtanak folyamatos szolgáltatást az Európa 30 országában működő McDonald's éttermeknek. A megbízás évente mintegy 200 ezer dollárt hoz majd a horvát cég konyhájára.

E mellett a Tekol-Terinél, a régió legnagyobb hajóépítő vállalatánál, és a Portus vezetékes telefonszolgáltatónál is vállalatirányítási rendszert – Microsoft Navisiont – vezet be a Span. A Portusnál ezenkívül még számlázási és CRM-szoftvereket is telepítenek, amit várhatóan a második félévben fognak csak befejezni. A Tekol-Terinél némileg összetettebb a feladat, így ott várhatóan csak a jövő év elejére végeznek. A fentieken kívül még egy apróbb, a horvát T-Mobile-nak végzendő megbízás elnyerését is bejelentette a Span. A négy projekt összértéke közelíti a százmillió forintot.

Az első negyedévben kitűnően teljesített a leányvállalat, a korábbi időszakokban jelentős veszteséggel működő cég 460 millió forint árbevétel mellett 25 milliós üzemi nyereséget termelt. A háromhavi dinamikus növekedést a második negyedévben minden bizonnyal meg tudja ismételni a társaság, a második féléves eredmény azonban nagyban függ attól, miként alakul a horvátországi piaci környezet – mondta el a Napi Gazdaságnak Molnár Zsolt kommunikációs igazgató. Déli szomszédunk informatikai piaca jelenleg mindössze évi három-négy százalékkal bővül, ám szakértők szerint a növekedési ütem számottevően gyorsulhat, ha megkezdődnek az országgal az EU-csatlakozási tárgyalások. A jelenleg kiváró, a balkáni bizonytalanságtól félő befektetők ugyanis akkor végre megjelenhetnek az országban, nagyot lendítve az it-piacon is. Amennyiben ez a fellendülés bekövetkezik, abból a Span is profitál majd, amennyiben viszont ez továbbra is várat magára, akkor nem feltétlenül tartható az első negyedéves dinamika. (A Span ráadásul viszonylag kicsi cég, így egy nagyobb megrendelés pár hónapos csúszása is jelentősen torzíthatja az eredményt.) Éves szinten azonban mindenképpen profitot várunk Horvátországból – tette hozzá a kommunikációs igazgató. A július végi határidővel zajló Cisco-tárgyalások állására vonatkozó kérdésünkre a cég illetékese nem adott választ.

Azóta történt

Előzmények