Jó félévet zárt a magyar Konica Minolta

Míg az anyacég a bázishoz képest csaknem 3,5 százalékkal nagyobb, összesen 1123,5 milliárd jenes árbevétellel zárta az idén tavasszal zárult pénzügyi évet, addig a Konica Minolta Magyarország Kft. (KMM) az erre a naptári évre tervezett – a tavalyinál mintegy öt százalékkal nagyobb –, 3,4 milliárd forintos forgalom időarányos részét teljesítette. Ezzel az idén tavaszig – az anyacégnek a Konica-csoporttal való egyesüléséig, majd az európai központok összevonásáig – Minolta Magyarország Kft.-ként működő társaság itthoni becsült piaci részesedése a fénymásolók esetében 20, a színes lézernyomtatóknál pedig 23 százalék volt. Ennek aránya a jövőben növekedhet, hiszen nemcsak az értékesítési vonalon, hanem a termékkínálatban is erősödik a Konicával egyesült Minolta – tájékoztatta a NAPI Gazdaságot Papp Zoltán, a KMM ügyvezető igazgatója. (A két japán anyacég tavaly őszi integrációja óta több mint egy tucat közös fejlesztésű nyomtató-másoló rendszert mutatott be.) A KKM magyar tevékenységét összehangolják a külföldi piaci terjeszkedési tervekkel, így jövő év márciusáig világszerte megerősítik a marketingmunkát, különösen a közvetlen értékesítés területén.

Mindezek eredményeként szeretnék elérni, hogy a 2007-ben záródó pénzügyi évben a cégcsoport a színes digitális multifunkcionális berendezések piacán világszerte átlagban 20 százalékos részesedést érjen el. A színes lézernyomtatók piacán viszont ennél is nagyobbra, 30 százalék körülire szeretné erősíteni pozícióját a Konica-Minolta.

Azóta történt

Előzmények