A legnagyobb internetes keresőt üzemeltető Google Inc. tegnap ismét meglepte az elemzőket, amikor a prognózisaikat messze meghaladó első negyedéves eredményekről adott számot. A vállalat nettó árbevétele az egy évvel korábbi kétszeresére, 1,26 milliárd dollárra nőtt, a nyereség pedig 369,2 millió dollárra, részvényenként 1,29 dollárra ugrott a tavalyi 64 millióról. A Wall Street nagyon mellélőtt, amikor „mindössze” 729,8 milliós forgalmat és 92 centes részvényenkénti profitot jelzett előre.
A Google az internetes látogatottság fellendülésének és az ezzel együtt gyarapodó hirdetési bevételeknek köszönhette a látványos növekedést. A cég árbevételének 99 százaléka a keresőtalálatok mellett, illetve a partnerek weboldalain megjelenített reklámokból folyik be. A negyedév során a forgalom 52 százalékát hozták a saját oldalak, a fennmaradó rész az üzletfelek szájtjairól folyt be. A partnerekkel 462 millió dollárt osztott meg a Google – egy évvel korábban ez az összeg 271 millió dollár volt.
Jól keres a Google
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Google: máma már nem gyorsít tovább
Egy héttel a bemutató után már nem elérhető a böngészést gyorsító program.
Közösségi média 15
-
Elkészült a Microsoft asztali keresője
Több mint 200 fájlformátumot ismer az MSN Search Toolbar.
Szoftver 0
Előzmények
-
Tovább híznak a Gmail-postafiókok
A Google addig növeli a tárterületet, amíg a lehetőségek engedik.
Közösségi média 0
-
Hírügynökség pereli a Google-t
Az AFP szerzői jogi pert indított a keresővállalat ellen.
Közösségi média 0
-
Tévéműsorokban is keres a Google
A cél az analóg információforrások feldolgozása és kereshetővé tétele.
Közösségi média 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Honor Magic V2 - origami
- Hobby elektronika
- Filmvilág
- Gaming notebook topik
- Apple iPhone 15 Pro Max - Attack on Titan
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Milyen okostelefont vegyek?
- További aktív témák...