Jön a Firefox 3 újabb bétája

A Mozilla Corporation kedden zárta le a Firefox 3 harmadik bétájának kódját, amelyen a fejlesztők a tervek szerint még körülbelül két hétig dolgoznak – ez idő alatt a főbb hibákat gyomlálják ki belőle –, a publikus tesztverzió csak ezt követően jelenik meg. A béta-időszak azonban még akkor sem zárul le, mert – amint most bejelentették – egy további bétára mindenképpen szükség lesz a kiadásra jelölt (RC) stáció elérése előtt. Így már szinte biztos, hogy a böngésző végleges változatának megjelenése kicsúszik az első negyedévből.

Tavaly nyáron a Mozilla még úgy tervezte, hogy a Firefox 3 decemberre elkészül, de a fejlesztés sokat csúszott. A második béta december 18-án jött ki, a harmadik pedig – ha minden a terv szerint halad – február 13-án érkezik. Ez a végleges változatba pakolni tervezett összes funkciót tartalmazza majd.

Azóta történt

Előzmények