A miniszterek számára kötelező a blogolás

Karam Maszimov kazah miniszterelnök a múlt hét elején elrendelte, hogy kormányának miniszterei indítsanak személyes blogot, hogy ezáltal is közelebb kerüljenek a volt szovjet tagköztársaságban élő választóikhoz – adta hírül a Reuters.

„Elindítottam egy blogot a kormányzati weboldalon, s ezek után elrendelem, hogy minden miniszter hasonlóképpen tegyen, hogy az emberek fel tudják tenni kérdéseiket, önöknek pedig kötelező válaszolniuk” – jelentette be Maszimov egy kormányülésen. Maszimov e bejelentés előtt egy héttel nyitotta meg blogját, ahol akkor 152 hozzászólást kapott, melyekben például a falvak ivóvizének minőségére panaszkodtak a netezők. Maszimov ezek után utasította a kabinetet, hogy járjanak utána a problémának.

A meglehetős kemény cenzúrát alkalmazó Kazah Köztársaságban egyébként 16 millió ember él, s a hivatalos adatok szerint a lakosság 14 százaléka rendelkezik internethozzáféréssel. Az állam a korábbi kommunista párttitkár, Nurszultan Abisuli Nazarbajev személyében „örökös elnökkel” rendelkezik (egy alkotmánymódosítás következtében a közel száz százalékos többséggel megválasztott Nazarbajev élete végéig elnök maradhat), az ő lánya ellenőrzi a médiát, s bár az ország az adottságainak köszönhetően dinamikus gazdasági fejlődést mutat, polgárait kemény kézzel fogják és ellenőrzik.