A Microsoft közleménye szerint eddig több mint 100 millió felhasználóhoz jutott el a Windows XP operációs rendszerhez készített második szervizcsomag (SP2). A méretes frissítést nagyrészt otthoni számítógépekre telepítették, a vállalatok továbbra is halogatják az elkerülhetetlent.
Két hónappal a kiadás után a szoftveróriás 106 millió példányban terítette a csomagot – ennek oroszlánrészét maguk a felhasználók töltötték le automatikus frissítés révén vagy közvetlenül a Microsoft honlapjáról, míg 16 millió CD-lemezen került kézbesítésre. A szoftvergyártó elégedett a számokkal, de most sem mulasztotta el a frissítést halogató felhasználókat mihamarabbi telepítésre buzdítani.
A vállalati ügyfelek esetében az átállás jóval hosszabb időt vesz igénybe, hiszen több ezer pc frissítését kell megoldani, miközben ellenőrizni kell a használt alkalmazások kompatibilitását is a szervizcsomaggal. A Microsoft becslése szerint egy 1000 vagy több windowsos gépet tartó cégnél a folyamat akár egy évig is elhúzódhat. A kompatibilitás tesztelésének megkönnyítésére a gyártó dolgozik egy alkalmazáson (Application Compatibility Toolkit), mellyel a rendszergazdák automatizálhatják majd a munka egy részét. A szoftver béta változata néhány héten belül megjelenik – ígérik.
Kelendő a Windows XP-szervizpakk
- Írta: Barna József
- Forrás: InformationWeek
Azóta történt
-
Szoftvervásárlás letöltéssel
A Half-Life 2 című játékot a megjelenése előtt több mint 200 000-en töltötték le.
Szoftver 0
-
Hazánkban is népszerű a Windows-szervizcsomag
A Microsoft Magyarország adatai szerint eddig 200 000-en töltötték le az SP2-t.
Szoftver 0
-
SP2: telepítési problémák és orvoslásuk
A legjobb védelem a megelőzés. Érdemes előre felkészülni a lehetséges nehézségekre.
Szoftver 9
-
Rés a tűzfalban
A Windows XP SP2-vel adott tűzfal alapértelmezés szerint túl engedékeny.
Biztonság 0
Előzmények
-
Megvan az első frissítése a Windows XP SP2-nek
Néhány programmal ütközhet az új biztonsági rendszer.
Biztonság 0
-
Megjelent a magyar Windows XP SP2
Letölthető a Windows XP második szervizcsomagjának magyar nyelvű változata.
Biztonság 53
-
Nem válogatós a második szervizcsomag
Csak a régi kalózmásolatok tulajdonosai maradnak pakk nélkül.
Biztonság 76
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Linux kezdőknek
- Okos Otthon / Smart Home
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Háztartási gépek
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Nagyrobogósok baráti topikja
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- További aktív témák...