Kelet-Ázsia húzza a félvezetőipart

A világ chipgyártói októberben az egy évvel korábbinál 6,8 százalékkal, szeptemberhez képest pedig 2,5 százalékkal nagyobb, 20,05 milliárd dollár árbevételt könyveltek el – jelentette be a World Semiconductor Trade Statistics (WSTS) szakmai szervezet. A 72 tagot számláló, a globális félvezetőpiac 85 százalékát képviselő WSTS továbbra is tarthatónak tekinti azt a korábbi előrejelzését, amely szerint a piac az idén 8 százalékkal bővül. Ezt arra alapozza, hogy a kereslet növekvő ütemben bővül, mindenekelőtt az egyre nagyobb számban értékesített laptopoknak, LCD-tévéknek, mobiltelefonoknak és videojátékoknak köszönhetően. A chipek átlagos ára az év eleji erőteljes emelkedés után az őszi hónapokban jelentősen csökkent. A forgalom a legnagyobb mértékben, éves összevetésben 15,3 százalékkal az ázsiai–csendes-óceáni térségben nőtt, Európában 1,2, az amerikai kontinensen pedig 1,1 százalékkal, Japánban ugyanakkor 3,1 százalékkal visszaesett.

Előzmények