A veszteséget jósoló elemzői várakozásokra alaposan rácáfolva, 9,77 milliárd jen üzemi nyereséget jelentett üzleti évének júniussal zárult első negyedére a japán Sony Corp. (1 dollár = 111 jen) – bár az eredmény az egy évvel korábbinál 41 százalékkal kisebb. A költséges szerkezetátalakítási programja felénél járó elektronikai és médiacsoport elsősorban azért tudott nyereséges maradni, mert a jen árfolyama a vártnál gyengébb volt, s ez jót tett az exportnak. Áprilisban egyébként maga a Sony is arra figyelmeztetett, hogy veszteséges lehet, de mint mostanra kiderült, tévesnek bizonyult az az akkori helyzetértékelés, hogy a Pókember 2. marketingköltségei miatt a filmes üzletág mínuszba kerül. A csoport nettó eredménye több mint a hússzorosára nőtt, ez főként a Sony Ericsson mobiltelefon-gyártó vegyesvállalatnak köszönhető. Kisebb riválisa, a folyadékkristályos tévék gyártásában világelső Sharp Corp. az április–júniusi negyedévben éves összehasonlításban 17,5 százalékkal, 601,2 milliárd jenre növelte árbevételét, üzemi eredménye 22 százalékkal, 35,4 milliárdra, nettó eredménye 39 százalékkal, 19,6 milliárd jenre javult.
Előzmények
-
Sony-Ericsson termékoffenzíva
Az erősödő mobiltelefongyártó újabb multimédiás készülékeket mutatott be.
Távközlés 0
-
Milliószám vitték a Sony Ericsson-mobilokat
A mobilgyártó 10,4 millió készüléket adott el a második negyedévben.
Távközlés 11
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- Politika
- SamKnows és NMHH internet sebességmérés
- Redmi Watch 4 - olcsó hús, sűrű a leve
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Motoros topic
- Samsung Galaxy S22 és S22+ - a kis vagány meg a bátyja
- Aliexpress tapasztalatok
- nVidia tulajok OFF topikja
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- További aktív témák...