A világ több mint 170 országának állam- és kormányfői, szakminiszterei, valamint üzleti körök és civil szervezetek képviselőinek részvételével kezdődik ma Tuniszban az ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozója (World Summit on the Information Society). A világfórum célja, hogy a világ országai közösen elfogadott koncepció szerint beazonosítsák az információs társadalom létrehozásával kapcsolatos alapvető célokat, konkrét teendőket, és a legmagasabb politikai szinten kötelezzék el magukat ezek mellett. A csúcstalálkozó többek között olyan alapkérdéseket vitat meg, mint a fejlett és a fejlődő régiók közötti digitális szakadék felszámolása, valamint az internet irányítása és biztonsága.
Demokratikus felügyeletet!
A tuniszi csúcson várhatóan heves vita alakul majd ki a világháló felügyeletének demokratizálásáról. Amint arról hírt adtunk, az ENSZ 2003-ban egy munkacsoportot hozott létre, mivel több, többségében fejlődő ország kifogásolta, hogy az amerikai kormány befolyása alatt álló ICANN dönt a világhálót érintő alapvető kérdésekről. A bizottság négy megoldást dolgozott ki arra, hogy miként lehetne nemzetközi tulajdonba venni a világhálóval kapcsolatos döntések meghozatalát. Ezek közül három gyakorlatilag marginalizálná az ICANN szerepét, és nemzetközi szervezetekre ruházná annak jogosultságait, míg egy ugyan meghagyná az amerikai szervezetet, de beleszólást engedne a döntésekbe az ENSZ-tagállamok számára is.
Az Egyesült Államok eddig mereven elzárkózott minden változtatási szándéktól. A demokratikusabb felügyeletet követelő országok – egyebek mellett Kína és Irán – még a csúcstalálkozó előtt is egyeztettek az USA-val a lehetséges kompromisszumokról. A tárgyalásokon az Európai Unió a közvetítő szerepét töltötte be.
Hazánkat a tuniszi csúcson Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter képviseli, aki tolmácsolja Sólyom László köztársasági elnök üzenetét is a résztvevőknek. Magyarország a WSIS előkészítésében alelnökként vett részt, most pedig a magyar miniszter elnököl a csúcstalálkozó egyik plenáris ülésén.
Letiltott blogok
A rendezvényt megelőzően civil szervezetek élesen bírálták az ENSZ-et amiatt, hogy Tunéziát választotta az internetes csúcs helyszínéül. A hivatalos indoklás szerint fontos volt, hogy egy fejlődő gazdaságban kerüljön megrendezésre a WSIS, márpedig Afrika ma a világ internethasználóinak mindössze 3 százalékát adja. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet ugyanakkor nevetségesnek tartja, hogy a csúcstalálkozó helyszíne egy olyan ország, ahol az internetes szabadságjogokat lábbal tiporják, és a helyi politikát kritizáló weboldalakat gondolkodás nélkül letiltják.
Kié az internet?
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Amerika marad az internet ura
Tegnap kezdődött Tuniszban az ENSZ információs társadalomra koncentráló csúcstalálkozója.
Társadalom 0
-
Bemutatkozott a százdolláros notebook
Minden gyerek kezébe laptopot adna az ENSZ.
Közösségi média 21
-
Pályázunk az internetszabályozási ENSZ-irodára
Konzultációs platform alakult ma az egységes magyar álláspont kialakítására.
Társadalom 0
Előzmények
-
Az USA nem mond le az internet felügyeletéről
Az ENSZ egy nemzetközi szervezet gondjaira bízná a világhálót.
Közösségi média 38
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- YouTube
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Elfelejtettem a film címét
- EAFC 24
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- nVidia tulajok OFF topikja
- Poco F5 - pokolian jó ajánlat
- Kupon kunyeráló
- Skoda, VW, Audi, Seat topik
- További aktív témák...