Sikeresen dokkolt a kínai űrállomáson az újabb teherszállító

A Tiencsou-4 a hatodik misszió abból a tervezett tizenegyből, mely az űrállomás teljes kiépítéséhez szükséges.

Magyar idő szerint ma hajnalban probléma nélkül csatlakozott a harmadikként felbocsátott Tiencsou-4 (Mennyei hajó-4) teherszállító űrhajó az épülő kínai űrállomáshoz, biztosítva a tervek szerint a jövő hónapban érkező legénység ellátását – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Hirdetés

A legénység nélküli teherűrhajó pekingi idő szerint 8 óra 54 perckor, számítógépes vezérléssel csatlakozott az űrállomás Tienho (Mennyei harmónia) nevű központi moduljához. A központi elem 2021 áprilisa óta van az űrben.

A teherszállító űrhajót egy Hosszú menetelés-7 Y5 típusú rakéta segítségével bocsátották fel. A rakéta 1 óra 56 perckor indult útnak, az űrhajó pedig csaknem 10 perccel ez után levált a rakétáról és a tervezett röppályára állt.

Az előzőleg felküldött, Tiencsou-3-as teherszállító űrhajó még április 20-án levált a központi modul hátsó dokkolójáról, és átcsatlakozott az elülső dokkolóhoz, helyet biztosítva ezzel a Tiencsou-4-nek. A Tienhóhoz a két végén csatlakozó teherszállítókkal együtt az űrállomás hosszúkás alakot vett fel, várva az új legénység érkezését. Az űrállomás előző legénysége a múlt hónapban tért vissza a Földre, hat hónap szolgálat után. A három kínai űrhajós, tajkonauta ezzel a kínai űrkutatás történetében az eddigi leghosszabb időt töltötte az űrben.

A Tiencsou-4 fedélzetén, a korábbi teherűrhajókhoz hasonlóan háromféle szállítmány érkezett az űrállomásra: hat hónapra elegendő ellátmány a három tagú legénységnek, alkatrészek az űrállomás karbantartásához, valamint űrkutatási felszerelések és mintavételhez használt anyagok.

A tervek szerint az űrállomás kiépítését időben befejezik. Ehhez júliusban és októberben laboratóriumoknak helyet biztosító modulokat csatlakoztatnának még az állomás központi eleméhez.

A saját űrállomás kiépítése mellett Kína 2030-ig tajkonautákat akar küldeni a Holdra.

Azóta történt

Előzmények