Kiszállt az egyik econet-nagytulajdonos

Valamennyi econet-részvényét eladta az internetes társaság egyik legnagyobb tulajdonosa, a Biarritz Rt. Az áprilisban elhatározott másfél milliárd forintos tőkeemelés minapi bejegyzéséig a tőzsdei társaságban 2,28 millió részvényével a Biarritz befolyása volt a legmagasabb, tulajdonrésze meghaladta a 16 százalékot. Az óriási tőkeemelést követően azonban a BIF-ben és a Forrásban is tulajdonos Dona Döme Kft. vált a legnagyobb tulajdonossá, Nobilis Kristóf cége a részvények közel 22 százalékát birtokolja. (A tulajdonosi lista második helyén a Budai Házak Kft. áll 11,68 százalékos befolyással.)

A Biarritz rendkívüli ügyességgel oldotta meg a kiszállást, úgy borította ugyanis a parkettra a tőzsdére bevezetett papírok 16 százalékát – az áprilisi tőkeemelésben keletkezett részvények ugyanis egyelőre nincsenek a tőzsdén –, hogy az árfolyam egyszer sem esett a lélektani száz forintos határ alá. A Biarritz közleménye – minden bizonnyal tévesen – 228 ezer részvény értékesítéséről szól, ám a tőzsdei adatok és a cég korábbi tulajdonrésze alapján nyilván 2 millió 281 ezer darabot adott el a társaság. A csomagot – úgy tűnik – egy hónap alatt, szép lassan csöpögtették a piacra, az eladások üteme csak az utóbbi három napban gyorsult fel, amikor is közel 1,4 millió részvény cserélt gazdát. A Biarritz számára így felemásan végződött az econet-történet. A februári százforintos beszállási árhoz képest a mostani 107 forint körüli kiszállás a jegybanki alapkamathoz közeli hozamot jelentett, ám a cég nyilván ennél vérmesebb reményeket fűzött az internetes szektorba történő befektetéshez.

Azóta történt

Előzmények