Új főnöke van a kormányzati portálnak, de nem lesznek változások


Pásztory Tamás

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) tegnap közölte, hogy  a kormányzati informatikai szolgáltatások üzemeltetéséért felelős Kopint-Datorg Zrt. vezetésében jelentős átszervezés történt: egyszemélyes tulajdonosaként az MNV igazgatósága 2010. szeptember 6-án alapítói határozatot hozott, és döntött a 100%-os állami tulajdonban álló társaság irányítási szerkezetének átalakításáról. Ezek szerint a takarékos és átlátható állami gazdálkodás érdekében az igazgatóság megszűnik, feladatait az öt évre megválasztott új vezérigazgató, dr. Pásztory Tamás látja el, aki eddig a társaság igazgatóságának elnöke volt. A korábbi vezérigazgató, Oláh István György mostantól hálózat- és rendszerüzemeltetési vezérigazgató-helyettes. A cégvezetési triumvirátus harmadik tagja Máté Mária, erőforrás-gazdálkodásért felelős vezérigazgató-helyettes.

Az újonnan létrehozott, bővített hatáskörű ügydöntő felügyelőbizottság elnökévé Urbán Györgyöt, tagjaivá Csizmadia Attilát és dr. Gellén Mártont választották meg, ugyancsak ötéves időtartamra.  A közlemény szerint az MNV Zrt. az új struktúrájú vezetéstől azt várja el, hogy érvényesítse a hatékony gazdálkodás szempontjait, és magas színvonalon lássa el az elektronikus közigazgatási közszolgáltatási feladatokat.

A döntés értelmezése miatt felmerülő kérdéseinket feltettük Pásztory Tamásnak, aki készséggel állt az IT café rendelkezésére. A vezérigazgató arra a kérdésünkre, hogy nem azt látjuk-e, hogy egy, a korábbinál koncentráltabb, gyakorlatilag az egyszemélyi vezetést megtestesítő átalakításról van szó, kifejtette, hogy az egyszemélyi felelős vezető eljárási képessége valóban növekszik, de a váltás ezen túlmenően tényleges irányítási szerkezetátalakítást is jelent. A menedzsment átalakítása az irányítás egyszerűsítését és emellett a takarékosabb működtetést szolgálja. Az új rendszer egy, a vállalatirányításban már ismert modellt követ, melyben a részvénytársasági szabályok nem sérülnek. Az átalakítás során minden elemében betartották a gazdasági társaságokról szóló jogszabályokat.

A vezérigazgató kihangsúlyozta azt is, hogy a Kopint-Datorg Zrt. mint részvénytársasági formában működő háttérintézmény az új kormányzati struktúrában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által támasztott szakmai követelményeknek fog megfelelni. A Központi Rendszer az igazgatótanács korábbi elnökeként dolgozó Pásztory véleménye szerint jó úton indult el a közelmúltban történt fejlesztésekkel. Azt az új vezető is elismerte, hogy voltak döccenők az új dolgok bevezetésénél, de mára már gyakorlatilag panaszmentesen működik a közel egymillió felhasználót kiszolgáló kormányzati portál. A vezérigazgató véleménye szerint jelen pillanatban egy korszerű, az európai normáknak megfelelő kormányzati portált működtet a Kopint-Datorg, melyet természetesen egyes funkcióiban tovább fognak fejleszteni. Kérdésünkre Pásztory Tamás elmondta, hogy a továbbiakban az állami tulajdonú cégnél történhetnek még szervezeti változások is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • NISZ

Azóta történt

Előzmények