Kissé lemaradtunk róla, de feltétlenül hírt kell adnunk arról, hogy a már évtizedek óta az ősellenségek szerepét eljátszó két Korea az elmúlt héten egy komoly technológiai projektben közös nevezőre jutott: az ICMIP 2007 elnevezésű IT-konferencián a kínai Jencsiben (Yenji) megállapodtak arról, hogy az egyelőre „Hana Linux” nevű projekt keretében a kínaiakkal együttműködve közös információtechnológiai rendszert fejlesztenek ki.
A nyílt forráskódú operációs rendszer alkalmazása mellett azt is elhatározták, hogy pártolják az ugyancsak szabad szoftvernek számító OpenOffice.org-ot, kidolgozzák az irodai alkalmazás koreai változatát, s törekszenek arra, hogy a két Korea informatikai nyelve, illetve a Koreában élő kínaiak számára egységes terminológiát dolgoznak ki.
A fejlesztés ötletgazdája a dél-koreai Hee-tak Moon, a Koreai Nyílt Forráskódú Szövetség (Kossa) tagja, s a kezdeményezést támogatja három nagy ipari szövetség, a dél-koreai Újraegyesítés IT Fórum, az észak-koreai Csoszun Népi Tudományos és Technológiai Szövetség, valamint a Kínai Informatikai Társaság is. A Linux-szakértők képzését Kínában és Dél-Koreában fogják elvégezni.
Dél-Korea kormányzata fokozott érdeklődést mutatott eddig is a Linux iránt, mivel Szöul iskoláiban már ezt a rendszert használják, s a „Linux-város” („Linux showcase city”) projektet is tavaly jelentették be.
Északnak, Délnek egy a hangja: Linux
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
OpenOffice telepítés nélkül, a böngészőben
A nyílt forráskódú program is nyitott az online használat felé.
Közösségi média 5
-
Jön a gOS 2.0
A Wal-Mart 200 dolláros gépein mutatkozott be a webhez idomított, Ubuntu-alapú Linux-disztribúció. Mától lesz letölthető az új verzió.
Café blog 41
Előzmények
-
Letölthető az új Google Desktop Linuxra
Láthatóan nem hét mérföldes lépésekkel halad a fejlesztés.
Szoftver 0
-
Az észak-koreai elnök internetgurunak tartja magát
Kim Dzsongil engedélyezte országában a dél-koreai cégeknek az internet használatát.
Társadalom 2
-
Linux fut az új venezuelai számítógépeken
Venezuela önálló számítógépipart akar megteremteni.
Társadalom 2
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
gp Több mint két évtizeddel az eredeti megjelenése után Akira Toriyama egyik kevésbé ismert mangája videojáték-feldolgozást kapott, hogy újra elmesélje a sivatagban lakók démonok és emberek történetét.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest